Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében júniusban sem lehet mérkőzést rendezni, törölték a férfi Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát, így a sorozat a decemberi négyes döntővel folytatódik. Ez azt jelenti, hogy a csoportjában második Veszprém ott lesz Kölnben, míg a Szeged búcsúzott a sorozattól.
Kézilabda
Borász szívesen lenne, az edzői pályát viszont biztosan nem választja Sterbik Árpád kézilabdakapus, aki a járvány miatt visszavonult. Az európai szövetség honlapján megjelent interjúban elmondta, már a járvány előtt eldöntötte, hogy ez lesz az utolsó idénye játékosként, a koronavírus csak felgyorsította a folyamatot.
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya beperli a Magyar Kézilabda-szövetséget, mivel az a 2019-es világbajnokságot követően felmondta szerződését, és véleménye szerint „megpróbál kibúvót keresni”. A dán szakember az M4 Sport érdeklődésére elmondta, nem akarta ezt tenni, de nem hagytak neki más választást.
Minden bizonnyal a Tatabánya elleni magyar bajnoki volt Sterbik Árpádnak, minden idők egyik legjobb kézilabdakapusának utolsó tétmérkőzése. A Veszprém adai származású legendájáról korábban is tudni lehetett, hogy az idény végén befejezi aktív pályafutását.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elhalasztotta a nemzetközi kupák négyes döntőit, közük a női Bajnokok Ligája budapesti végjátékát is.
A Halász József Női Kézilabdaklub vasárnap rendezte meg Adán a sportcsarnokban és a Cseh Károly Általános Iskola tornatermében a hagyományos nőnapi tornát, amelyen 7 vajdasági egyesület 15 csapata, összesen 150 lány mérkőzött meg három korcsoportban. A 2008-as és 2009-es generáció minikézilabdát játszott az általános iskola tornatermében, ahol a házigazdák mellett a Mokrin, a Kanizsa, a Kikinda, az újvidéki Vojvodina és Rastimo, valamint a muzslyai Lehel kézilabdázói szerepeltek.