2024. július 30., kedd
KÉZILABDA

Kilencgólos szerb győzelem Magyarország ellen

A nyári, brazíliai ifjúsági világbajnokságra (1994-ben és később születettek) készülő két válogatott felkészülési mérkőzése teljes szerb fölényt hozott: a Szabadkán megrendezett találkozót a vendéglátók 17:12-es félidő után 36:27-re nyerték meg. A találkozó után a Veszprém egykori játékosa, az 1986-os világbajnokság ezüstérmese, Gyurka János elmondta, hogy a csapat több, mint egy éve nem volt együtt, hiszen az ifjúsági Európa-bajnokság után ma töltöttek együtt egy teljes napot.

– Korosztálykülönbségek voltak a két csapat között, mivel ez a magyar ifjúsági, azaz U18-as válogatott volt. Érezhető volt a pályán ez a korkülönbség mind dinamikában, mind fizikális fölényben. Fáradtak voltak a srácok, ezért sokat kellett cserélni. Sokan bajnoki meccsről jöttek, nem tudtunk megfelelően felkészülni erre a barátságos mérkőzésre, ami látszott a folyamatos játék hiányában is. Összesen 15 technikai hibát vétettünk, ebből kaptunk 14 lerohanásos gólt. Ennyit nem szoktunk hibázni és ennyit nem szabad hibázni egy mérkőzésen. Ez annak a tempónak köszönhető, amit a vendéglátó csapat diktált. A második félidőben a folyamatos keresztmozgásban történő játékot nem tudtuk megállítani. Tovább készülünk a nyári világbajnokságra, melynek ez volt az első állomása – mondta Gyurka.

Vladica Spasojević, a szerb válogatott szövetségi kapitánya először megköszönte a magyar válogatottnak a mai mérkőzést és kiemelte, hogy a magyar csapatból többen tagjai voltak a serdülő Európa-bajnokságon ezüstérmes válogatottnak.

– Jó játékot mutattunk ma. Ez annak a folytatása, amit a világbajnoki selejtezők során nyújtottunk, a brazíliai vb-n pedig pecsétet kell tenni arra a munkára, amit eddig végeztünk. Ez a mérkőzés kiváló útmutatóul szolgált, hogy merre kell haladnunk. Kicsit tarka összeállításban léptünk pályára, hiszen néhány külföldön játszó játékos nem tudott ma rendelkezésemre állni, néhányan más okból nem tudtak itt lenni, de a pályára lépők megmutatták, hogy komolyan kell rájuk számítani – mondta Spasojević.

Barátságos mérkőzés, ifi fiúk: Szerbia–Magyarország 36:27 (17:12)

Szabadka, Sétaerdei sportcsarnok, 200 néző, vezette: Sekulić, Jovandić (Pancsova).

Szerbia: Čupara (9 védés), Milosavljev (6 védés), Sotić 2, Pavlović 3, Ćeranić 1, Živković 3, Vrgović, Kurteš 5, Jevtić, Mrsulja 7, Milošević 4, Radojković 3, Sretenović 4, Rakocija, Mosić 2, Beloš 2.

Magyarország: Rózsavölgyi (9 védés), Pásztor (4 védés), Fekete 4, Molnár, Ligetvári 2, Győri 5, Marcell 1, Farkas, Juhász 2, Tóth, Szilágyi 4, Fiar 1, Árpási 2, Bordács 3, Varjú 1, Deber 2.