2025. január 30., csütörtök
KÉZILABDA – FÉRFI VB

Magyarország elbukta a negyeddöntőt

A magyar válogatott szinte már zsebében érezhette a győzelmet, végül mégis kikapott 31:30-ra Horvátországtól a világbajnokság első negyeddöntőjében. A kiegyenlített rajtot követően mintegy 10 perc után állandósult a magyar vezetés, Chema Rodríguez válogatottja remekül használta ki a horvátok nyitott védekezését, a berepülő embereket rendre megtalálták a jó passzok, Fazekas, Ilić, Szita, Pedro, Bodó és Ligetvári is szemfüles találatokkal növelte fokozatosan az előnyt, mindemellett hátul Bartucz bravúros teljesítménye stabilitást adott a gárdának. A vendéglátónak ugyan voltak jó pillanatai, ám a támadásai rendre elhaltak a magyar falon. Az utolsó öt perchez közeledve a horvátok zárt védekezésre váltottak, ám Lékaiékat ez sem zavarta meg, ügyesen őrizték a labda mellett a többgólos vezetést is. A fordulópontot a horvátok kispadon összeszedett két perce jelentette, Szitáék hiába játszottak fölényben, a házigazda 40 másodperc alatt két egész pályás góllal felzárkózott. Rodríguez 15:15-nél időt kért, de ez sem segített, a fiúk teljesen elveszítették a fonalat, s 16:16-os állás mellett vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőt összeszedettebben kezdték a zöld mezesek, ám hiába szereztek kétgólos vezetést, néhány perc után bele-belehibáztak, amit a horvátok könyörtelenül megbüntettek, a 37. percre egalizáltak, ráadásul emberhátrányban ismét üres kapus gólt szereztek. Érezhetően hullámvölgybe került a magyar válogatott, Bartucz bravúrjai jöttek ugyan, de elöl sehogy sem találta a horvát védekezés ellenszerét a csapat. Lékai 45. percben hetest értékesített, Ligetvári ugyan pirossal kiállt, ez azonban nem akasztotta meg a fiúkat, 24:21-es előnyt kézilabdáztak össze. Ütemszerűen érkezett a horvát időkérés, és apadt újfent nullára a magyar előny (24:24). A magyar time out ült, az akciók összeálltak, 5:1-es szériát produkált Rodríguez csapata. Az utolsó öt percre 30:26-os magyar vezetés mellett fordultak rá a felek, ám a meccs még ekkor sem volt lefutott. Chema ezúttal is a kapus nélküli, hat az öt elleni játékot erőltette, amit a korábbi ellenfelekhez hasonlóan a horvátok is kihasználtak, és nyílttá tették a hajrát. A házigazda az 59. percben hetessel egyenlített, majd egy másodperccel a lefújás előtt megszerezte a győztes gólt, és bejutott az elődöntőbe, ahol a Franciaország–Egyiptom összecsapás továbbjutójával találkozik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Győztes meccset bukott el a magyar válogatott (Fotó: MTI)