2024. december 22., vasárnap
BIRKÓZÓ-VB, BELGRÁD

Két hazai érem szabadfogásban

Hétfő este Stevan Mićić megszerezte a hazai válogatott első aranyérmét a Belgrádban zajló világbajnokságon, miután a szabadfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában legyőzte japán ellenfelét. A 27 éves szerb versenyző ugyan meggyőző teljesítménnyel menetelt a fináléig, ott azonban nem számított esélyesnek, hiszen a tavalyi vb-n 61 kilogrammban aranyérmet szerző Higucsi Rej várt rá. Mićić jól kezdte az összecsapást, de riválisa hamar egyenlített, majd 4:2-re fordított is. Az utolsó két percben a szerb válogatott versenyzője bemutatott egy szép, kétpontos akciót, sőt egy challenge-et is megnyert, így végül 7:4-gyel diadalmaskodott. Mićić az aranyérem mellett párizsi kvótát is szerzett a szerb fővárosban. Néhány perccel Mićić sikere után Hetik Cabolov szállította a szerbek második érmét – a 74 kilogrammosok mezőnyében legyőzte Turan Bayramovot a bronzmeccsen. Cabolov a negyeddöntő során ugyan kikapott a későbbi győztes Zaurbek Szidakovtól, a vigaszágon viszont remekül birkózott az iráni Yones Aliakbar Emamichoghaei ellen. A bronzért folyó küzdelem során előbb a szerb, majd az azeri vezetett, a hajrá viszont Cabolovnak kedvezett, aki győzelme mellé párizsi repjegyet is kapott.

Stevan Mićić a tavalyi vb-n még bronzérmet szerzett, idén már aranyéremmel koronázta meg szereplését (Fotó: Beta/AP)

Stevan Mićić a tavalyi vb-n még bronzérmet szerzett, idén már aranyéremmel koronázta meg szereplését (Fotó: Beta/AP)

A magyar versenyzők közül Muszukajev Iszmail szerepelt a legjobban a hétfői versenynapon, a szabadfogásúak 65 kilós mezőnyében bejutott a fináléba. Nehéz ág jutott a magyar színekben már két vb-bronzot, tavaly Eb-aranyat nyert versenyzőnek, az elődöntőig a kazah Adil Oszpanov után az olimpiai címvédő japán Otoguro Takutót, majd az orosz Samil Mamedovot győzte le. A fináléért a címvédő Rahman Musza Amuzadhalilivel birkózott, a dagesztáni származású magyar versenyző remek taktikát választott, és végül 6:5-re az iránit is megverte. Muszukajev a tegnapi esti fináléban a Puerto Ricó-i Sebastian Riverával meccselt az aranyért. A hétfői versenynap többi magyarja közül Dollák Tamara (59 kg) a tegnapi vigaszágra került, Bognár Erika (55 kg) és Bajcajev Vlagyiszlav (szabadfogás, 97 kg) ugyanakkor búcsúzott.

Eredmények, szabadfogás 57 kg: 1. Stevan Mićić (Szerbia), 2. Higucsi Rej (Japán), 3. Arszen Harutyunyan (Örményország) és Zelimhan Abakarov (Kazahsztán). 74 kg: 1. Zaurbek Szidakov (semleges színekben, orosz), 2. Kyle Dake (Egyesült Államok), 3. Hetik Cabolov (Szerbia) és Takatani Dajcsi (Japán). 79 kg: 1. Ahmed Uszmanov (semleges színekben, orosz), 2. Vladimeri Gamkrelidze (Grúzia), 3. Mohammad Asgar Nohodilarimi (Irán) és Vaszil Mihajlov (Ukrajna). 92 kg: 1. Rizabek Ajtmuhan (Kazahsztán), 2. Osman Nurmagomedov (Azerbajdzsán), 3. Fejzullah Aktürk (Törökország) és Zahid Valencia (Egyesült Államok).

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Stevan Mićić a tavalyi vb-n még bronzérmet szerzett, idén már aranyéremmel koronázta meg szereplését (Fotó: Beta/AP)