2024. július 31., szerda

Délvidéki gólok az anyaországban

A siralmas szerbiai gazdasági helyzet miatt Magyarország továbbra is a vajdasági magyar labdarúgók első számú célpontjának számít, elsősorban az ittenieknél sokkal jobb anyagi feltételek miatt. A legfelsőbb osztálytól, az OTP Bank Ligától kezdve egészen a legalacsonyabb rangfokozatokig nagyon sok délvidéki játékossal találkozhatunk, akik a 2017/2018-as idény első felében termelték is szorgalmasan a gólokat, így öregbítve vidékünk hírnevét a határ túloldalán.

A vajdasági focibarátok részéről talán a legnagyobb figyelem a Debreceni VSC irányába nyilvánult meg, a hajdúságiaknál ugyanis jelenleg a moholi Könyves Norbert és a hajdújárási Takács Tamás személyében két délvidéki támadó is rúgja a bőrt. A Szigetszentmiklós és a Diósgyőr csapatában is megfordult Takács számára jött ki jobban a lépés az őszi szezonban, a hórihorgas csatár ugyanis hét góllal házi gólkirály lett a Lokinál, míg a tavalyi Magyar Örökség Kupán a délvidéki válogatott színeiben a székelyek ellen gólt szerző Könyves két góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját. A mostani pontvadászat első felében egy olyan mérkőzés akadt, melyen mindketten betaláltak, a Videoton elleni hazai bajnokin Könyves az első félidőben, Takács pedig a bírói ráadásban vette be a Vidi kapuját.

Egy osztállyal lejjebb, a Merkantil Bank Ligában a vajdasági magyarok közül Pintér Norbert volt a leggólerősebb, az adai labdarúgó az ősz folyamán három gólt jegyzett a Szolnok színeiben. A 25 éves játékos tulajdonképpen hozta a tőle megszokott átlagot, hiszen a tavalyi bajnokságban hat, míg tavalyelőtti pontvadászatban hét gólt szerzett a Szolnok, illetve a Balmazújváros tagjaként. Aki figyelemmel kíséri a délvidéki válogatott eredményeit, az bizonyára emlékezik Pintér látványos szabadrúgásgóljára, melyet 2015 októberében szerzett a Felvidék elleni idegenbeli meccsen, ahol csapatunk 2:1-es győzelmet ünnepelhetett.

Az NB II.-ben újonc Budafok együttesében az ősszel kevés játéklehetőséget kapott a moholi Oláh Lóránt, a rutinos futballista így jelenleg gól nélkül áll a bajnokságban. Oláh egyébként tavaly 16 góllal segítette a budafokiak feljutását, a magyar kupában pedig három gólt szerzett. A 38 éves csatár adai gyökerekkel bíró csapattársa, Kerekes Krisztián két góllal vétette észre magát. Az 1998-as születésű focistának volt kitől örökölnie tehetségét, édesapja ugyanis az a Kerekes Zsombor, aki pályafutása legjobb éveit a Debrecen csapatában töltötte, és néhány alkalommal pályára léphetett a magyar válogatottban is. A tavalyi idényben még az I. osztályban szereplő Gyirmót gárdájában a zentai származású Paku Roland egy gólt szerzett, a 24 éves játékos a listavezető MTK kapuját vette be az őszi idény hajrájában.

A III. osztály három csoportja közül számunkra a középcsoport a legérdekesebb, mivel ott szerepel a legtöbb délvidéki labdarúgó. Az őszi szezont a 6. helyen záró Dabas együttesét jelenleg két vajdasági magyar erősíti, akik a bajnokság első felében kilenc góllal segítették a piros mezeseket. A hajdújárási Takács Kornél öt góllal úgy lett házi gólkirály a dabasiaknál, hogy egyetlen találkozón sem volt kezdő, így értelemszerűen minden találatát csereként szerezte. A nagyra nőtt támadó legemlékezetesebb mérkőzése a Rákosmente elleni idegenbeli összecsapás volt, ahol csapata az ő 88., illetve 95. percben szerzett góljaival vívta ki a győzelmet.

Crkvenjakov Dalibor, aki az elmúlt két idényben 40 gólt termelt a Mórahalmi VSE tagjaként, a nyáron szerződött át a homokhátiaktól Dabasra. A 29 éves magyarkanizsai labdarúgó, aki odahaza szerepelt többek között az adorjáni Tiszában is, új csapatában eddig öt gólt jegyzett, négyet a bajnokságban és egyet a magyar kupában. Crkvenjakov volt csapatának, a szintén az NB III. középcsoportjában szereplő Mórahalom gárdájának Szűcs Szasa, Zsoldos Ákos, Pócs Tamás és Pócs Dániel személyében négy bácskai játékosa is van, közülük csak a zentai Pócs Tamásnak sikerült gólt szerezni a pontvadászatban, a Dabas elleni találkozón, ahol egyébként Takács és Crkvenjakov is betalált.

A Szekszárdi UFC-ben két olyan délvidéki fiatal kergeti a labdát, akik annak idején együtt kezdtek el focizni a tóthfalui Olimpiában. A tóthfalui származású Bata Csongor két gólt szerzett az ősszel, ő a 2013/2014-es idényben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a megyei II. osztályban szereplő Tarpa SC játékosaként 52 gólt szerzett. A 24 éves gólvágó szekszárdi csapattársa, Lékó Roland a szezon első felében ugyan nem talált be az ellenfelek kapujába, az 1992-ben született oromhegyesi játékos azonban pályafutása során eddig 39 gólt termelt a magyar pályákon.

A magyar foci IV. osztályában a szegedi SZVSE számít a leginkább „vajdasági” csapatnak, a Csongrád megyei I. osztályban szereplő piros-kékek keretében ugyanis öt észak-bácskai focista is található. Az őszi szezont az 5. helyen záró szegediek színeiben a csókai ifj. Csanádi István négyszer, míg a magyarkanizsai Nagy Zoltán kétszer volt eredményes. A Bács-Kiskun megyei I. osztályban a zentai származású Kitli Zoltán öt gólt ért el a Kecskeméti LC tagjaként. A 25 éves játékos, akinek édesapja, Kitli József is kiváló csatár volt egykoron, tavaly 15-ször, tavalyelőtt 17-szer iratkozott fel a góllövők közé, legtermékenyebb idénye pedig a 2013/2014-es szezon volt, amikor a Kiskunmajsa csapatában 21 gólt szerzett. A délvidéki labdarúgó-válogatott első hivatalos mérkőzésének otthont adó Kelebiai KNSK színeiben pedig Tešić Ervin termelte a gólokat rendesen, a palicsi játékos az ősz folyamán nyolcszor köszönt be az ellenfelek kapujába a Bács-Kiskun megyei II. osztály déli csoportjában.

Magyarországon jelenleg játszik néhány délvidéki focistalány is, akik elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak az ősszel. Az NB II. keleti csoportjában őszi bajnoki címet szerző Szt. Mihály csapatkapitánya, a törökkanizsai Vass Noémi hat gólt rúgott a nagypályás bajnokságban, a szegediek szintén NB II.-es futsalcsapatában pedig nyolc találatig jutott. A budapesti Ferencváros U19-es együttesének egyik legjobbja a tíz gólt termelő Budai Emese lett. A magyarkanizsai női klubban is megfordult adai tehetség előbb győztes gólt szerzett a Kóka elleni hazai bajnokin, majd hat gólt rúgott a Diósgyőrnek, a 8. fordulóban pedig a zöld-fehérek az ő két találatával harcolták ki az MTK elleni 2:2-es döntetlent.