A labdarúgás az utóbbi időben egyre népszerűbb a szebbik nem körében is, és ez így van szűkebb környezetünkben, Vajdaságban is, ahol egyre több fiatal lány kezd el focizni. A sportág egyik fontos eleme, a játékvezetés azonban már korántsem ilyen népszerű a nők körében, a Tisza menti régióban egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat az ifjú hölgyeket, akik bíráskodással foglalkoznak. Közöttük ott van Kovács Izabella is, akiben Észak-Bácska egyetlen magyar nemzetiségű női labdarúgó-játékvezetőjét tisztelhetjük. A mindig mosolygós magyarkanizsai lánnyal az alacsonyabb osztályú bajnokságok utolsó őszi fordulója után beszélgettünk eddigi élményeiről, további terveiről.
• Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el a játékvezetéssel foglalkozni?
– 2008-ban, amikor zajlott az Európa-bajnokság, akkor kezdett el érdekelni maga a futball, édesapámmal együtt néztem a mérkőzéseket. Már akkor érdekelt, hogy mit csinálnak a bírók a mérkőzések előtt, a szünetben stb., majd később, amikor játékosként pályára léphettem, még inkább erősödött bennem a kíváncsiság. Amíg mi kinn melegítettünk, én a bírókat figyeltem, szerettem volna betekintést nyerni a játékvezetők világába. Először 2012-ben hallottam arról, hogy nők is vizsgázhatnak, így azonnal bele is vágtam, eljártam a felkészítésekre, szabadidőmben pedig otthon készültem.
• Milyen volt az első mérkőzésed partjelzőként?
– Az első mérkőzésem felejthetetlen volt. 2013 augusztusában a Horgoson megrendezett tornán szerepeltem először mint segédbíró. Már előző nap is nagyon izgultam, és ez egészen addig tartott, míg el nem hangzott a meccs kezdetét jelző sípszó. Nagyon koncentráltam, próbáltam mindenre nagyon odafigyelni, persze ilyenkor még az egész közeg egy kicsit idegen, így a kisebb hibák természetesek. Panaszra azonban nem volt okom, hiszen a kollégáim nagyon segítőkészek voltak, így arról a napról csak pozitív tapasztalataim vannak. A Tisza Menti Ligában 2013. augusztus 24-én debütáltam, Martonoson, a Jedinstvo–Šampion bajnokin, amely 1:1-es döntetlennel zárult.
• Hogyan fogadtak a kollégák, a játékosok, illetve a nézők?
– Mindenki másképpen. A legjobb visszajelzéseket a férfi kollégáimtól kaptam. Ha valami kérdésem volt, ők segítettek, sőt a főbírók a mérkőzések előtt külön felhívták a játékosok figyelmét arra, hogy ne vitázzanak velem. Ez a nézőknél egy kicsit másképp volt, amikor először találkoztak velem, csodálkoztak, hogy mit keres egy nő az oldalvonal mellett, de úgy érzem, azóta már megszoktak, és úgy-ahogy elfogadtak. Persze nekem is vannak nehezebb mérkőzéseim, amikor nem vagyok a topon, és olyankor bizony eléggé kritikusak velem szemben is.
• Az idén nyáron egy ligával feljebb léptél. A körzeti ligában nehezebb-e bíráskodni, mint a Tisza mentiben?
– Érzékelhető a különbség a két osztály között. A Szabadkai Körzeti Liga komolyabb, szervezettebb versenyfokozat, itt nagyobbak is az elvárások a játékvezetők iránt. Ebben a ligában képzettebbek a labdarúgók, nagyobb az iram is, így nekünk, bíróknak is nehezebb dolgunk van. De a lényeg itt is ugyanaz: el kell látni a feladatot a legjobb tudásunk szerint.
• Te nem csak bíráskodsz, hiszen megalakulása óta tagja vagy a magyarkanizsai Metalmania együttesének. Az ősszel úgy hozta a sors, hogy kényszerűségből a Metalmania egyik bajnokiján is partjelző voltál. Milyen érzés volt csapattársaid meccsén bíráskodni?
– Szerettem volna saját csapatom egyik mérkőzésén bíráskodni, és erre nemrég lehetőség is adódott. Amikor megtudtam, hogy az október 5-ei, Sremice elleni hazai bajnokira nem érkezett meg az egyik segédbíró, habozás nélkül jelentkeztem, persze előtte egyeztettem az edzőnkkel, hiszen a csapat érdeke az első. Nagyon jó érzés volt minden csapattársammal kezet fogni a kezdés előtt, és külön öröm volt a számomra, hogy azt a találkozót Magyarkanizsán játszották, hiszen így a családom és a barátaim előtt bizonyíthattam. Az ő biztatásuk, szeretetük nagyon sokat számít nekem.
• Kitől örökölted a labdarúgás szeretetét?
– Édesapám régebben hobbiszinten focizott, engem azonban kislány koromban nem igazán vonzott a sportág. Teniszeztem inkább, de sajnos egy sérülés miatt egy ideig fel kellett hagynom a tenisszel. A felépülésem után már nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna. Amikor Vajda Fángyó Magyarkanizsán elkezdett a női focival foglalkozni, úgy döntöttem, hogy sportágat váltok, és csatlakoztam az akkor formálódó női klubhoz. Ez jó döntés volt, hiszen a vártnál jobban is megkedveltem a labdarúgást, és a focin keresztül ismerkedtem meg a játékvezetéssel is.
• Mik a terveid a bíráskodással kapcsolatban?
– Jelenleg a Szabadkai Körzeti Ligában szerepelek, de nagyon valószínű, hogy nem állok meg itt. A következő lépcsőfok a Vajdasági Liga, amelyhez már alapos felkészülés szükséges. Ha kellőképpen sikerül felkészülnöm, és az osztályzataim is jók lesznek, akkor nincs kizárva, hogy a következő idényben már a Vajdasági Ligában leszek partjelző. De ahhoz még sokat kell tanulnom és fejlődnöm.
