2024. augusztus 3., szombat
LABDARÚGÁS

Négypontos levonást kapott a Spartacus

Slaviša Kokezának, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) alelnökének a kezdeményezésére a Szuperligában szereplő szabadkai Spartacust négypontos levonással büntették. Kokeza az OFK Beograd–Spartacus találkozó után sürgősségi ülést hívott össze, amelyen a szerbiai labdarúgás vezetői voltak jelen: a megbeszélés célja az volt, hogy milyen büntetést kapjon a szabadkai együttes, amely a belgrádi mérkőzésre a B csapatával érkezett. Az OFK Beograd 2:0-ra nyert, és a Spartacusban tíz olyan játékos szerepelt, akik az előző 10 fordulóban összesen 822 percet játszottak.

„A fegyelmi bizottság véleménye szerint a kirótt büntetés eléri majd a célját, vagyis, hogy ehhez hasonló esetek ne forduljanak elő a jövőben” – olvasható az FSS közleményében, amely arra is kitér, hogy a Spartacus azért lépett pályára a tartalékokkal, hogy megkönnyítse az OFK Beograd dolgát,

s a fővárosi együttes biztosan begyűjtse a győzelemért járó három pontot. Stevan Mojsilović, a szabadkai együttes trénere ellen nem lehet fegyelmi eljárást indítani, mivel az edzőt nem lehet a klub tisztségviselőjének tekinteni.

Gól nélküli döntetlen a kétszeres BL-győztes ellen

Szabadka: Spartacus–Wolfsburg 0:0

Városi stadion, 500 néző, vezette: Gaál (magyar)

Spartacus: Kostić, Vajda, Krstić, Ilić, Malešević, Filipović (Baka), Messomo, Poljak, Nikolić, Marenić, Burkert.

Wolfsburg: Schult, Fischer, Peter, Bunte, Bernauer, Kerschowski, Goessling, Simic (Dickenmenn), Wullaert (Jensen), Popp (Pajor), Bachmann.

Szenzációnak számító eredményt értek el a Spartacus női labdarúgói a Bajnokok Ligája tizenhatoddöntőjének első mérkőzésén a kétszeres BL-győztes Wolfsburg csapata ellen. A szabadkai találkozón a nagy esélyesnek számító német együttes végig nyomasztó fölényben játszott, a nem túl jó formában levő Farkaslányok azonban nem tudtak túl sok lehetőséget kialakítani a jól védekező kék- fehérek kapuja előtt. Az első helyzet a német válogatott Goessling előtt adódott, majd a 38. percben Goessling remekül ugratta ki a bal oldalon Wullaertet, akinek lövése centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot. A második félidő nagy Spartacus-helyzettel kezdődött: Allegra Poljak, a hazaiak gólzsákja a jobb oldalon betört a vendégek tizenhatosába, lapos lövése azonban nem találta el Schult kapuját. A folytatásban majd felbillent a pálya, a vendégcsapat teljesen a kapujához szegezte a szabadkaiakat, akik azonban hősiesen küzdöttek, és sikerült kiharcolniuk a nagyon értékes 0:0-s döntetlent, amely a szerbiai női klubfutball eddigi legnagyobb sikerének számít.