Egy-egy győzelmet és vereséget jegyzett első két előkészületi mérkőzésén a Spartacus Zlatibor Voda labdarúgócsapata. A Kék Galambok mindkét mérkőzésüket Debrecenben játszották, a korábbi BL-résztvevő, a magyar NB I. harmadik helyezettje ellen. Az elsőn 2:1-es vereséget szenvedtek a szabadkaiak, a pár óra múlva lejátszott második találkozón pedig 3:2-es győzelmet ünnepelhettek.
Első mérkőzés
Debrecen: DVSC–Spartacus Zlatibor Voda 2:1 (1:0)
Góllövők: Bódi a 43., Korhut a 83., illetve Šarac a 80. percben.
DVSC: Verpecz, Nagy, Šimac, Mészáros, Korhut, Bódi, Varga, Czvitkovics, Szakály, Rezes, Sidibe. Játszottak még: Szécsi, Barzsó.
Spartacus ZV: Aleksić, Kovačević, Bratić, Adamović G., Antonić, Popara, Puškarić, Torbica, Čović, Novaković, Milivojev. Játszottak még: Ićitović, Damjanović, Nosković, Šarac, Vojvodić.
Az első játékrészben kevés lehetőség adódott a kapuk előtt, a labda főleg a mezőnyben pattogott. A kevés helyzet egyikét Bódi használta ki két perccel a félidő vége előtt. A folytatásban mindkét csapat nyíltabban játszott, ami több helyzetet és még két gólt eredményezett. A vendégek a 80. percben Šarac góljával egyenlítettek, amire három perccel később válaszoltak a hajdúságiak. A szenegáli Sidibe lövése a kapufáról Korhut elé pattant, akinek közelről már nem volt nehéz dolga.
Második mérkőzés
Debrecen: DVSC–Spartacus Zlatibor Voda 2:3 (0:2)
Góllövők: Barzsó a 49., Pölöskey a 60., illetve Mezei a 9., a 40. és Đorđević a 72. percben.
DVSC: Poleksić, Bernáth, Máté, Szűcs, Engel, Barzsó, Gál, Bouadla, Ferenczi, Szécsi, Pölöskey. Játszott még: Albert, Suskó, Ramos, Angyal.
Spartacus ZV: Stijaković, Farkas, Kunc, Jocić, Mezei, Ljubenović, Antonić, Antonijević, Veselinović, Rudić, Branković. Játszott még: Jondić, Đorđević, Ićitović.
Az első félidőben Mezei góljaival kétgólos előnyhöz jutott a Spartacus, ám a folytatásban előbb Barzsó szépített, majd Pölöskey kiegyenlítette az állást. A szabadkaiak a 72. percben szerezték meg a győztes gólt, miután Đorđević egy kapu előtti kavarodásból talált be a debreceni kapuba. A találkozó végéig több kínálkozó lehetőség adódott a hazaiak előtt, az eredmény azonban már nem változott.