2024. július 31., szerda

„A dobogós helyezés a célunk”

Az 1947-ben alapított és néhány éve nevet változtató tornyosi labdarúgóklub jól kezdte az új idényt a Tisza Menti Ligában. Az egykor a Vajdasági Ligát is megjárt együttes ugyan vereséggel kezdett Oromon, utána azonban Hajagos Andorék győzni tudtak a mezőny egyik legjobb csapata, a tiszaszentmiklósi Sloga ellen, majd Martonosról és Szerbkeresztúrról is elhozták a három pontot. A tornyosi klub elnökével, az egykori kiváló labdarúgóval, Kis Bicskei Árpáddal az oroszlámosi Slavija elleni bajnoki előtt beszélgettünk.

• Az elmúlt idényetek nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztétek. A mostani szezon végén milyen helyezéssel lennétek elégedettek?

– A tavalyi pontvadászatban sajnos csak a 9. helyet tudtuk megszerezni, aminek oka elsősorban a gyenge tavaszi szereplésünk, a bajnokság második felében ugyanis csak két mérkőzést tudtunk megnyerni. Nyáron megerősítettük a csapatot, célunk pedig, hogy a bajnokság végén az első háromban végezzünk. Úgy érzem, ehhez megvan a megfelelő játékosállományunk.

• A nyári szünetben milyen változások történtek a játékoskeretben?

– Tóth Szabolcs, Nagy Norbert és Szőke Szabi személyében három zentagunarasi labdarúgó érkezett hozzánk a Csantavér gárdájától. Rajtuk kívül leigazoltuk még a rutinos Belec Attilát, aki egy kisebb kihagyás után tért vissza a zöld gyepre, a külföldről visszatérő Kaszás Kristófot, valamint az adai AFK- tól érkező Balázs Krisztiánt.

• Milyen felkészülés után vágtatok neki az új szezonnak?

– Mivel a nyári szünet elég rövid volt, így az edzések mellett nem tudtunk sok felkészülési mérkőzést lekötni. A szomszédos csantavéri együttes ellen játszottunk egy jó iramú, gólzáporos találkozót, és tervben volt még egy kilencven perc az oromiak ellen is, az az összecsapás azonban a negyvenfokos hőség miatt elmaradt.

• Mi a helyzet Tornyoson az utánpótlással?

– Az U15-ös csapatunk jelenleg a Tisza menti pionírligában szerepel, és Vajda Attila tanítványai nem is kezdték rosszul az idényt, hiszen a fiúk nyerni tudtak a moholi Bácska és a törökkanizsai Obilić gárdája ellen is. Attila nemrégiben kezdett el foglalkozni a legkisebbekkel is, és meg kell még említenem, hogy Skenderović Eliza személyében van egy focistalányunk is, aki a magyarkanizsai Metalmania utánpótláscsapatában játszik.