2024. szeptember 11., szerda

Györe a negyeddöntőben

Második izraeli meccsét is megnyerte Györe László. A 18 éves zentai tehetség lemásolta a nyitókört, és az amerikai Patrick Davidsont is pontosan olyan eredménnyel verte, mint előző izraeli riválisát. Györe az első játszmában nullázott, majd a másodikban két játékot engedélyezett. Következő ellenfele, a brit Liam Broady már nagyobb kihívás lehet, ám ha Györe nyer, visszajut a legjobb 600 közé, és versenyben marad harmadik titulusáért is a futures tornákon.

Egészen jól szerepel a többi szerbiai és magyar képviselő is az e heti kis tornákon. Babos Tímea az amerikai Julie Boserupot is legyőzte, és a kanadai Saguenayban a nyolc között azzal a 19 éves amerikai Jessica Pegulával mérkőzik, akit nagyon jól ismer, hisz ugyanezt a tornát két éve párosban együtt már megnyerték.

Dušan Lajović negyeddöntős a kazanyi challengeren, hisz a török Marcel Ilhant is három játszmában felülmúlta. Következő ellenfele az orosz származású, üzbég színekben szereplő Andrej Golubev, aki 117. a ranglistán. Jovana Jakšić Casablancában vette sikerrel a második akadályt. A bolgár Tomova csak az első játszmában jelentett gondot, s komolyabb ellenfélnek ígérkezik a 18 éves orosz Viktorija Kan, aki jelenleg a 238. helyet foglalja el a ranglistán.

Bogotában Totka Noémi legyőzte második kolumbiai ellenfelét is, és az elődöntőért a holland Anna Alzatével, míg Szlavikovics Szabina meccse a harmadik játszmában megszakadt, de a magyar győzelemre áll az orosz Zaripova ellen. Ha Szabina az 5:2-es vezetést győzelemre is váltja, következő vetélytársa a torna második kiemeltje, a chilei Camila Silva lesz.

Egyedül Peđa Krstin teljesített gyengén, hisz a krétai Heraklionban folyó futuresen két játszmában veszített a ranglsitán 852. kuvaiti Abdullah Maqdas ellen.

Szép győzelemmel nyitotta szereplését az isztambuli női mestertornán Jelena Janković. A két volt világelső meccsén Janković egészen váratlanul végig a kezében tartotta a meccs fonalát a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen, amivel nagy lépést tett a szombati elődöntő irányába. Janković tegnap három játszmában, 6:3, 2:6, 6:3 arányban veszített a kínai Na Li ellen, ma pedig a már két vereséget begyűjtő olasz Sara Errani következik. Az olaszt a második napon éppen a kínai győzte le, míg a nap rangadóján a lengyel Agnieszka Radwanska legnagyobb igyekezete ellenére nem tudta megszorítani a világelső és Isztambulban címvédő amerikai Serena Williamset, aki két győzelemmel már továbbjutónak számít, míg Radwanska, Erranival együtt, már lemondhat az elődöntőről.

Egy névvel hosszabb lett a férfimestertorna listája. Miután Bázelban Richard Gasquet is kiesett, kiderült, hogy a cseh Tomáš Berdych már semmi esetben sem maradhat le az évzáró tornáról. A cseh az 5. továbbjutó, nagy valószínűséggel a svájci Roger Federer lesz a hatodik, a további két helyért pedig a jövő héten Párizsban Jo-Wilfried Tsonga, Stanislas Wawrinka és Gasquet vetélkednek. Elméleti esélye maradt Miloš Raonićnak is, de a kanadai csak abban az esetben juthat tovább, ha a francia fővárosban döntőbe jut.

Kialakult a jövő heti szófiai női kis mestertorna résztvevőinek névsora is. A román Simona Halep, az ausztrál Sam Stosur és a francia Alize Cornet mellett három orosz, Marija Kirilenko, Anasztaszija Pavljucsenkova és Jelena Vesznyina, a vendéglátók képviseletében Cvetana Pironkova, szabadkártyával pedig a kétszeres bajnok Ana Ivanović játszhat.