2024. szeptember 11., szerda

Szenvedés után tarolás

Novak Đoković megtette a második párizsi lépést is. A volt világelső az amerikai John Isner ellen hasonlóan játszott, mint az előző körben a francia Herberttel, hisz az első játszmában szenvedett, nem tudta kihasználni a kínálkozó alkalmait, azután azonban teljes fölényben volt, és megérdemelten jutott a negyeddöntőbe, amelyben 16. meccsét vívja a svájci Stanislas Wawrinkával.

Novak Đoković és John Isner kézfogásakor az előbbi volt a boldogabb (Fotó: Beta)

Novak Đoković és John Isner kézfogásakor az előbbi volt a boldogabb (Fotó: Beta)

Đoković tegnap az első játszmában nyolc breakalkalmat hagyott ki, a második játszma negyedik játékában azonban, Isner hibája révén, a kilencediket értékesítette, majd a meccs végéig ugyanezt még háromszor megtette a már kedveszegett hórihorgas amerikai ellen, akivel 4:2-re javította az egymás közötti mérleget. Đoković ma Wawrinkával játszik, aki ellen 13:2-re vezet, és akitől 2006 óta nem kapott ki. Az idén kétszer, mindkettő csata élményszámba ment, hisz az Australian Openen és a US Open is Novak csak drámai öt játszmában kerekedett felül.

A szerdai meccsek befejeztével eldőlt, hogy Roger Federer hatodikként biztosította helyét a jövő heti londoni mestertornán. A volt világelső svájci már 12. alkalommal indulhat az évzárón, de ilyen nehezen, mint az idén, még nem harcolta ki a részvételt. Továbbra is valószínű, hogy a másik svájci, Stanislas Wawrinka és a francia Richard Gasquet kapja a fennmaradt két meghívót, s egyiküket már csak a kanadai Miloš Raonić ütheti ki a nyeregből. Habár erre nincs nagy esélye, hisz legalább döntőbe kellene jutnia, ami ellen viszont Novak Đokovićnak nem lenne kifogása, mert Raonić döntője azt jelentené, hogy Rafael Nadal legtöbb 360 pontot nyer Párizsban, s így nem növelné előnyét a szerbbel szemben a ranglistán.

Ana Ivanović az este Szófiában az ausztrál Sam Stosurral játszott a Bajnokok Tornáján, ma pedig az orosz Jelena Vesznyina lesz az ellenfele. Ha Ana úgy játszik, mint a bolgár Pironkova elleni nyitómeccsen, aligha kérdéses, hogy bejut a szombati elődöntőbe.

A casablancai challengeren Filip Krajinović bejutott az elődöntőbe. A zombori csak egy játszmára kényszerült az első helyen kiemelt cseh veterán Jan Hájek ellen, aki a rövidítés elveszítése után feladta a meccset. Krajinović az elődöntőben a 20 éves és a ranglistán 142. osztrák Dominic Thiemmel találkozik.

A kanadai Torontóban Babos Tímea könnyen nyert a rajton, s az este a 2. fordulóban az ismeretlen, 25 éves és a ranglistán 411. amerikai Alexandra Muellerrel találkozott. Az angliai Barnstaple-ben Vesna Dolonc sikerrel kezdett a cseh Kateřina Vaňková ellen, és a következő körben is cseh Kateřinával, a 17 éves Siniakovával mérkőzik.