2024. szeptember 11., szerda

Novak megbillentette Nadal trónját

Đoković a londoni döntőben két játszmában győzte le a spanyol világelsőt

Rafael Nadal a világranglista első helyezettjeként zárja a 2013-as esztendőt, királysága azonban mégsem teljesen örömteli, hisz az évzáró Mestertorna hétfő esti döntőjében vereséget szenvedett Novak Đokovićtól, aki ezzel is jelezte, hogy jövőre vissza kívánja hódítani a tenisz trónját. Novak a jelen pillanatban 920 ponttal marad le a spanyol mögött, amiből a hétvégén akár 225 pontot is lefaraghat, a rohamot azonban majd csak tavaszra kezdheti meg, amikor majd tudja, hogy a januári Australian Open után pontosan mekkora hátrányt kell ledolgozni. A legújabb ranglista mellesleg azt sugallja, hogy nincs már négy nagy a sportágban, hisz a második szerb és a harmadik helyezett spanyol David Ferrer között óriási 6310 pont az űr, a hatodik helyezett, és minden idők legjobbjának tartott Roger Federer pedig már csaknem 8000 ponttal marad le Đoković mögött.

Novak Đoković az év végi teljesítményével jelezte, jövőre vissza kívánja hódítani a tenisz trónját (Fotó: Beta)

Novak Đoković az év végi teljesítményével jelezte, jövőre vissza kívánja hódítani a tenisz trónját (Fotó: Beta)

A nagy érdeklődéssel várt londoni csata csak részben elégíthette ki a teniszínyencek elvárását. Vitathatatlan, hogy Novak végig jobb volt, Nadal azonban nem adta meg magát, így a 97 perces mérkőzés mégis méltó lett az év utolsó rangos tornája döntőjéhez. Novak remek stílusban húzott el a rajton 3:0-ra, majd csak rövid időre ingott meg, amikor kihagyott két alkalmat a 4:0-ra, és engedte Nadalt 3:3-ra egyenlíteni. A szerb a nyolcadik játékban ismét elnyerte a spanyol kezdőütését, majd a második játszma harmadik játékában ugyanezt még egyszer megtette, amire a spanyol csak azzal tudott válaszolni, hogy az első két meccslabdát hárította, viszont a harmadikat vonalon kívülre küldte.

A londoni Đoković idei hetedik, összesen 41. tornagyőzelme volt. Utóbbi szám azt jelenti, hogy Novak a nyílt tenisz korszaka tornagyőzteseinek listáján beérte a 14. helyezett Rod Lavert, és már csak ez titulus hiányzik ahhoz, hogy egálban legyen a híres Stefan Edberggel is. Novak továbbá 22-re növelte a zsinórban megnyert meccsek sorozatát, ami pályafutása második legjobbjának beállítása. Ezt a sort már a hétvégén Belgrádban meghosszabbíthatja, amikor a Davis-kupa döntőjében a cseh Radek Štepanekkel és Tomáš Berdychhel vív meg. Đoković a londoni diadal révén még egy elit klubnak is nevezhető csoport tagja lett, hisz a hetedik teniszező lett, aki legalább háromszor nyerte meg az évzáró tornát. A sort Federer vezeti 6 elsőséggel, Ivan Lendl és Pete Sampras 5-5, Ilie Nastese 4, Boris Becker és John McEnroe pedig 3-3 alkalommal tudott győzni. A statisztikai teljességhez tartozik még, hogy Novak és Rafa 39. meccsüket játszották, amelyet követően a spanyol 22:17-re vezet. Döntőt 19. alkalommal vívtak, s itt már a szerb a sikeresebb, hisz 10:9 az előnye.

Ha a londoni Mestertorna egyéni elődöntője Svájc–Világválogatott páros meccs volt, amelyet utóbbiak 2:0-ra nyertek, az egyéni és páros döntő Spanyolország–Világválogatott csata volt, amely csak azért végződött döntetlennel, mert párosban David Marrero és Fernando Verdasco nagy meglepetésre le tudták győzni a világelső amerikai Bryan-fivéreket, amiből az is adódik, hogy a londoni zárómeccseken éppen a világelsők vallottak kudarcot.

A tegnap kiadott új világranglista élcsoportja így fest: 1. Nadal 13 030, 2. Đoković 12 110, 3. Ferrer 5800, 4. Murray 5790, 5. Del Potro 5255, 6. Federer 4205, 7. Berdych 4180, 8. Wawrinka 3730, 9. Gasquet 3300, 10. Tsonga 3065, 11. Raonić 2860, 12. Haas 2435, 13. Almagro 2290, 14. Isner 2150, 15. Juzsnyij 2145, 16. Fognini 1930 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 36. Tipsarević 1130, 76. Troicki 660, 117. Lajović 483, 227. Krajinović 210, 236. Fucsovics 203, 238. Bozoljac 198, 404. Krstin 95, 519. Balázs 63, 585. M. Janković 48, 595. Györe 45, 731. Madarász 27 pont stb.

A következő teniszidény december 30-án kezdődik, amikor a brisbane-i, dohai és chennai férfi-, valamint a brisbane-i, senzeni és aucklandi női tornák rajtolnak.

Llagostera eltiltva

Nuria Llagostera Vives spanyol teniszezőnő doppingolás miatt kétéves eltiltást kapott. A tiltott szert a 33 éves sportoló szervezetében a nyáron, a stanfordi torna idején mutatták ki, az eltiltás pedig szeptembertől érvényes. Llagostera a meghallgatáson tagadta, hogy szándékosan doppingolt volna, és nem tudott magyarázatot adni arra a kérdésre, hogyan került a teljesítménynövelő szer a szervezetébe. Tekintettel a teniszezőnő korára, a büntetés valószínűleg a pályafutása végét is jelenti, tekintettel azonban arra, hogy ő már egy ideje inkább párosban szerepel, elképzelhető, hogy 2015 szeptemberében mégis visszatér a sporthoz. Llagostera két egyéni és 16 páros tornát nyert, 2009-ben Maria Jose Martinez Sanchez oldalán győzött az évzáró Mestetornán, néhány éve pedig azzal került az érdeklődés központjába, hogy meztelenül pózolt egy fotósnak.