2024. szeptember 11., szerda

Novak keresetben is második

A 2013-as idény legjobban kereső teniszezője az amerikai Serena Williams volt, aki 12 385 572 dollárral női csúcsot döntött, összesítésben pedig harmadik Novak Đoković előző két évi bevétele után. Egyéni legjobb Rafael Nadal idei 12 070 935 dollárja is, s a tízmilliós határt zsinórban harmadszor Novak is áttörte a 11 197 947 dollárral.

A többiek mindkét mezőnyben jócskán lemaradtak. A nőknél Viktorija Azarenka 6 497 165 dollárral a második, s a 10. helyen található a leggazdagabb szerbiai, Jelena Janković, aki 2 030 349 dollárt keresett. A férfiaknál Andy Murray 5 416 221 dollárral a harmadik, míg az egykor világelső Roger Federer csak 2 798 637 dollárt teniszezett össze, ami a 6. helyet jelenti.

Đokovićot és a szerb Davis-kupa-válogatott tagjait ezekben a napokban nem annyira a kereset foglalkoztatja, mint a csehek elleni, pénteken kezdődő döntő, amelyben továbbra is kérdéses a sérült Janko Tipsarević játéka. Elképzelhető, hogy Obradović kapitány kénytelen lesz egyesben Ilija Bozoljacot vagy Dušan Lajovićot szerepeltetni, amiből adódik, hogy Đoković két feltételezett pontja mellé roppant nehéz lesz megszerezni a győzelmet jelentő harmadikat. Hogy a kapitány ki mellett dönt, az csak a ma délben esedékes sorsoláson derül ki.

Györe László tegnap második győzelmét aratta Nicosiában. A 18 éves zentai a német Daniel Uhligot verte két játszmában. A másodikban ugyan a 22 éves német 2:0-ra vezetett, Györe azonban azonnal válaszolt, és a meccs végéig már csak egy játékot engedélyezett. Györe következő ellenfele a negyeddöntőben a 19 éves portugál Andre Gaspar Murta, aki 574. a ranglistán. A meccs tétje többek között 4 ranglistapont, amennyi a már megszerzett kettő mellé jár a győztesnek, s amivel Györe már befogná a ranglistán mai vetélytársát.

Nyert a minszki 1. fordulóban Jovana Jakšić, aki a visszalépett fehérorosz helyett a rajton az orosz Alina Sziliccsel játszott. Jakšić a negyeddöntőért a 19 éves és a ranglistán 450. orosz Polina Lejkinával találkozik.

Múlt heti tornagyőzelme után, újra Egyiptomban, a 16 éves Ivana Jorović könnyen nyert a belga Justine de Sutter ellen, s jó kilátás nyílik a következő ellenféllel, a 23 éves és a listán 971. ukrán Krisztina Kazimovával szemben is.

A szerbiaiak számára sikeres napot Miki Janković tette teljessé, hisz Kréta szigetén az 1. fordulóban az első kiemelt orosz Alekszandr Lobkovot győzte le két játszmában, következő ellenfele pedig a 19 éves és a listán 941. cseh Václav Šafránek.

Két magyar számára véget ért a hét. Mindkettő horváttól kapott ki, így Fucsovics Mártont Helsinkiben Ante Pavić, Jani Réka-Lucát pedig Dubajban a kivételesen tehetséges 16 éves Ana Konjuh múlta felül.