2024. szeptember 11., szerda

Györe ötödik döntője

Második nicosiai tornáján is döntős lett a zentai Györe László. A 18 éves tehetséges teniszező tegnap szoros csatában győzte le a 26 éves ukrán Vladiszlav Manafovot, akinek ötször nyerte el az adogatását, míg a sajátját háromszor veszítette el. Pályafutása ötödik döntőjében Györe szombaton a harmadik trófea elnyerése reményében lép pályára, ellenfele pedig a torna 3. kiemeltje, a 25 éves és a ranglistán 476. cseh Michal Schmid lesz. A döntőbe jutással Györe számára szavatolt a ranglista 515–520. helye, ami pályafutása legjobbja, és ha ma győz, már az 500 legjobb között, a 485. pozíció táján láthatjuk a nevét. Ez esetben Györe a két nicosiai tornán nyert pontok révén hozzávetőlegesen 110 helyet haladna a ranglistán.

A krétai Retimnóban a negyeddöntőben esett ki Miki Janković, viszont a négy közé jutott a másik szerbiai, a 23 éves és a ranglistán 654. Nikola Čačić, aki tavaly volt már 350. is. Čačić az elődöntőben éppen a Jankovićot kiütő, első kiemelt brit Marcus Willisszel találkozik.

Rövid, de sikeresen induló pályafutása máris egyik legjobb eredményét jegyezte az egyiptomi Sarm es-Sejk 75000 dolláros összdíjazású tornáján a szerb Jovana Jakšić, aki a második forduló meccsén óriási meglepetésre le tudta győzni a ranglista 30. helyezettjét és a torna első kiemeltjét, az észt Kaia Kanepit. Jovana ezzel 32 pontot szerzett, az újabb 26-ért pedig a tegnapi esti műsor zárásán a negyeddöntőben a 19 éves és a ranglistán 336. szlovén Nastja Kolarral találkozott.