2024. szeptember 11., szerda

Fucsovics nagy ugrása

Fucsovics Márton 21 éves nyíregyházi teniszező, aki pályafutását egy nizzai teniszakadémián egyengeti, szép sikert ért az andriai challengeren, ahol a döntőben a jamaicai származású német Dustin Brown legyőzése révén szerezte meg második tornagyőzelmét e versenykategóriában. A győzelem a Marcinak becézett magyar játékosnak 80 ranglistapontot és 53 helynyi haladást jelentett. Fucsovics tegnap a lista 180. pozícióján találta magát, ami pályafutása fölényesen legjobbja, s már nagyon jó rajthely a még rangosabb tornák felé.

Remek 36-os ugrást jegyzett a zentai Györe László is, aki tegnap az 561. helyet foglalta el, de a múlt héten szerzett további 10 ponttal a következő hétfőn már az 520. hely tájára jut, amivel Fucsovics mögött a világ második legjobb magyar anyanyelvű férfi teniszezője lesz. Györe ezen a héten zsinórban harmadik ciprusi tornáján indul. A két nicosiai után a 18 éves zentai játékos Larnacában hetedik kiemeltként szerepel, ahol első két ellenfele selejtezőből érkező teniszező lesz. Valószínű tehát, hogy könnyen jut a negyeddöntőbe, ami két új pontot jelentene, a nyolc között pedig, ha nem történik meglepetés, a torna 1. kiemeltje, a szlovák Marek Semjan következik. Semjan tapasztalt, 26 éves teniszező, aki a ranglista 280. helyét foglalja el, és 2010-ben már 218. is volt.

A nőknél ezen a héten Jovana Jakšić a 152. helyen pályafutása legjobbját jegyzi, míg Ivana Jorovićnak elszámolták az egy héttel korábbi pontokat, amelyek révén a 16 éves čačaki játékos 78 helyet haladt, s most a 634. pozíciót foglalja el. Az e heti tornákon a magyar színekben Totka Noémi (664. a listán) Bogotában második kiemeltként érdekelt, és a 17 éves és ranglistahelyezés nélküli kolumbiai Maria Gomez Saldarriagával kezd. A mexikói Monterreyben a szerb Barbara Bonić (403. a ranglistán) első vetélytársa a 20 éves és a ranglistán 730. mexikói Carolina Betancourt lesz.