2024. december 22., vasárnap

FRISSÍTETT - Véget ért Đoković meghallgatása

A legújabb információk szerint a legrövidebb időn belül el kell hagynia Ausztráliát Novak Đokovićnak – tudósított a Szerbiai RTV Melbourne-i riportere.

A másfél hete tartó procedúra lezárásaként James Allsop elöljáró bíró helyi idő szerint vasárnap késő délután jelentette be, hogy a bevándorlási hatóságnál, majd a bíróság előtt történt meghallgatás nyomán elutasították a 34 éves sztár fellebbezését, melyet vízumának bevonása ellen nyújtott be. Ez vélhetően azzal jár, hogy Đoković - aki nem rendelkezik koronavírus elleni oltással - három évig nem léphet be az országba.

A döntést egyhangúlag hozta meg a három bíróból álló testület.

A teniszező meghallgatása tegnap (közép-európai idő szerint) 23:30-kor kezdődött. A világelső teniszező nem szólalt fel a meghallgatáson.

Đoković ügyvédje, Nicholas Wood elmondta: a lényeg az, hogy Alex Hawke miniszter a közérdeknek megfelelően döntött a vízum visszavonásáról, és szerinte a teniszező ausztráliai jelenléte oltásellenes érzéseket kelthet. Hozzátette azonban azt is, hogy a miniszter nem vette figyelembe az ellenkező forgatókönyvet, vagyis azt, hogy Đoković kitoloncolása miatt alakulhat ki oltásellenes hangulat.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy a miniszter nem olvasta el azt az orvosi anyagot, amelyet a teniszező nyújtott be a kormánynak, miután a vízumát először megkérdőjelezték. Wood szerint ez az anyag azt mutatta, hogy Đoković nem jelent veszélyt a közegészségügyre a közelmúltban történt Covid-fertőzése miatt.

Wood szerint az az eset, amikor Đokovićnak először vonták vissza a vízumát, bonyolította a helyzetet és felébresztette az oltáselleneseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a világelső teniszező a vakcinák kifejlesztése óta számos versenyen és Grand Slam-tornán vett részt, és nincs rá bizonyíték, hogy ezek a szereplései oltásellenes hangulatot váltottak volna ki.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás