Mindenki a karácsonyi ünnepek körül emlegeti az anyagi csődöt, esetleg egy kisebb bankrablást, mint egyetlen lehetséges kiutat a családi büdzsé mélypontjáról. Nálunk ez (is) másként van…
Elnézve a mi családi naptárunkat, a november és az április simán kenterbe veri a karácsonyt. Vagyis a november még nem, az „csak” megalapozza a következő havi deficitet. Hanem az április! Ott kő kövön (illetve pénz a családi kasszában) nem marad. Összeszámoltam, még leírni is sok, mennyi ünnepelni való préselődött ebbe a hónapba: Sári osztályában öt áprilisi van, a családban öt szülinap, baráti körben még négy, és két Tiborunk is van.
Másodikával kezdődik a hivatalos buliszezon, harmincadikáig meg se állunk! Évekkel ezelőtt az óvó néni igen meglepődött, amikor még februárban elkezdtünk osztani-szorozni az áprilisi szülinapok okán, hogy mindenkinek jusson megfelelő nap a szüli-bulira. Legkésőbb március elején el kell kezdeni gondolkodni, hogy ki mikor szeretné megtartani a szülinapot, mert különben, aki nem kapcsol időben, vakarózhat: vagy szabad időpont, vagy gyerek nem lesz a nagy napra, mert már másvalaki gyorsabb volt.
Ha a kívánt időpontot sikerült kiharcolni, és még a családi és baráti körben sincsenek átfedések, lehet gondolkodni, hogy is legyen az a zsúr. Április, szóval, ami az időjárást illeti, bármi, de tényleg bármi lehet. Az udvar jó lenne, de itt vannak a kutyák, meg a rendetlenség, ide huszonpár eleven csemetét nem lehet csak úgy beszabadítani. Laza, itthoni szülinap kihúzva. Trambulinos is (pedig olyan még nem volt, és az idén olyant szerettünk volna). Nem marad más, csak a játszóház. Pedig megfogadtam, hogy egy lesz ott, de kettő nem. (Tanulság: nem kell fogadkozni.) Szerencsénk volt, a játszóházban volt szabad időpont a nagy napra. Minden flottul leszervezve. Ráadásul mindkét gyerek szülinapját „letudjuk” egy füst alatt, és ez több szempontból is jó. Hátra lehet dőlni, már csak bő másfél hónapot kell várni a bulira.
A hátradőlés nálunk azt jelenti, hogy lessük, ki szól előbb, nála mikor lesz a hephaj, mert akkor a következő meghívásnak vélhetően nem tudunk majd eleget tenni. És azt majd pótolni kell… Az április egy bolondos hónap – nálunk pedig végképp az! Még olyan is megtörténik néha, hogy egy hétvégén nincs semmi. Azért ez igen furcsa és szokatlan jelenség. Sokkal inkább jellemző az, amikor egyik helyről megyünk tovább a következő helyszínre. Sárával már egészen jól vettük az ilyen hétvégéket, elég nagy volt hozzá, hogy élvezze a társaságot, jövés-menést, pörgést. Petivel ez már kicsit nehezebb. Ilyenkor, de csakis ilyenkor eszembe jut, hogy lehetett volna kisebb korkülönbség is a gyerekek között, akkor most nem lennének ilyen gondjaink. Peti nem bírja a nagy zsivajt, zavarja a tömeg, hamar elfárad, és este szeret időben otthon lenni, ezért egyikünk csal: az esti bulik felénél hazamegy a kicsivel, és legalább van ideje kipihenni magát.
A hónap dereka után jön az izgulás, a tortagyártás, a vendégvárás, végre hozzánk jönnek a vendégek. Sári mindig nagyon izgul, milyen lesz majd a szülinap, idén Pepe is beszállt a játékba, olyan átszellemült arccal tudja mondani, hogy vedég, ajádék, koszonom, hogy ezért megérné még egy szülinapot tartani. Csak tudnám, mikor?!
