Az öt évvel ezelőtt elhunyt Makovecz Imrének, az utóbbi évtizedek talán legmeghatározóbb magyar építészének munkásságával nemrég foglalkoztunk, ám a ránk maradt műveinek tára akkora, hogy csupán ízelítőt nyújtunk belőle akkor is, ha mai számunkban is vele foglalkozunk.
A „Mester” első figyelemreméltó munkája a paksi templom volt. A karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetű, ívelt kapubejáratú épület országos hírnevet hozott számára. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a siófoki evangélikus templom; majd a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere, mely egy emberi mellkast modellez.
Több mint tíz évig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem középkori hangulatot keltő piliscsabai épületegyüttesén. Újabb munkái közül jellegzetes stílusjegyeit hordozza magán a makói Hagymaház és az egri uszoda. Talán legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható, héttornyos épület bárkaszerűen bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, ezáltal gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. A csónakforma az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg.
Makovecz Imre száznál több, különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. A fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használja, művei beillenek a környezetükbe, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készülnek. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje az égből esett volna le rá. Szándéka az, hogy az épület egylényegűvé váljon a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba. Emberközpontú, „látó” házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), amelyekkel a „belső lényeget” kívánja kifejezni, azt, hogy az épület lény. 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2003-ban a Prima Primissima díjat. 1987-től a Nemzetközi Építészeti Akadémia tanára, 1992 óta a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, tanít a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Iparművészeti Főiskolán.
