Az operett olyan műfaj, amellyel valamit kezdeni kell, ha a mába akarjuk betuszkolni – ezt mutatja úgy az Újvidéki Színház Csárdáskirálynőjének, mint a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának pár évvel ezelőtti Mágnás Miskájának tapasztalata is, de erre utal a magyar operettjátszás tendenciája is.
Történt valami a cukormázzal, a habcsókos régi világgal, és ennek menthetetlenül nyoma marad a legvidámabb, legfelhőtlenebb műfajokon is. Az Újvidéki Színház ritka vállalkozásba kezdett: a hungarikumok között számon tartott műfaj kiemelkedő remekét, a Csókos asszonyt a szerb színház egy kiemelkedő rendezője, Radoslav Milenković (a továbbiakban Rale) kezébe adta. A próbafolyamat már augusztusban megkezdődött, és most ér finisbe: az udvaron, Művészklubban, nézőtéren és öltözőben szétszóródott társulat nagy léptekkel haladt a bemutató felé. Szabadkán pedig 28-án vendégszerepelnek.
– Ez olyan műfaj, hogy kifordítom, befordítom, mégis operett az operett – mondja erről Banka Lívia, aki a Csárdáskirálynőben is uszályos szerepet játszott, most pedig Hunyadiné személyébe férkőzik be. – Vannak szabályai, amelyeket nem lehet és nem is szabad megkerülni. Hogy ezen belül a rendező mit szeretne elvenni vagy hozzátenni, mit szeretnénk mi ma Újvidéken mondani egy operettel, az már más tészta. Az operett attól örök életű, hogy olyan, amilyen.
László Judit már többször bebizonyította, hogy énekben és színészetben egyaránt remekül megállja a helyét, és ezt most Rica Maca sokslágeres szerepében bizonyítja.
– Amikor kiderült, hogy a Csókos asszonyt csináljuk ebben az évadban, akkor azonnal Rica Macára gondoltam... nagy álmom volt ez a szerep. Amikor a művészeti vezető az évad végén felolvasta a szereposztást, és emellett a szerep mellett az én nevemet, nagyon boldog lettem – meséli lelkesen, és lelkesedése nem véletlen. Olyan slágereket dalol partnerével, Kőrösi Istvánnal, mint a Gyere te nímand vagy az Éjjel az omnibusz tetején.
Kőrösi egyébként már szintén nem operettszűz. Ibolya Ede karaktere a második táncos-komikus szerepe, hacsak nem számoljuk Az angyal álmának hirdetőoszlopait.
– Meg hát ki tudja, hogy értelmezzük például a Rockyban betöltött szerepemet, táncos is volt az, meg komikus is – teszi hozzá, majd komolyra fordítja a szót, és a szerepformálásról beszél. – Nincs sablon, hogy ezt az embernek hogyan kell játszania, mindegyik szerepnek megvan a maga igazsága. Az elnevezés (a táncos-komikus) ugyanakkor utal rá, hogy mi az, amit tudni kell hozzá: táncolni, énekelni, bohóckodni. Ebből kell a karaktert kialakítani.
– Nem szabad kötődni túlságosan a formákhoz – véli László Judit. – Ez egy operett, de nem föltétlenül abba az irányba halad, amit a műfajklisé előír. Ha a színész ott áll mögötte, akkor nem lehet probléma. Mindemellett pedig nagyszerűen érezzük magunkat.
A hangulatról Kőrösi is csak jót tud elmondani.
– Nem először, nem másodszor dolgozunk Raleval, és mindig jó. Jó a hangulat, amit megteremt a társulattal. Emellett szerencsések az előadás körülményei, mert egy nagyon jó csapat is összeverődött. Mindenki mindenből a legjobbat akarta kihozni – mi a darabból, a rendező belőlünk...
Mint minden rendes darabban, a Csókos asszonyban is akad a sok móka és kacagás mellett szomorúbb, borúsabb szerep is dögivel.
– Egy feltörekvő művésznőt játszani, ez valamelyest megkönnyítette az azonosulás kérdését – mondja Orlovity Sztaniszlava, aki Pünkösdi Kató bőrébe és Janovics Erika által tervezett ruháiba bújva először játszik profi színházban főszerepet, hiszen negyedéves az újvidéki Művészeti Akadémián. – Így nem volt annyira nehéz megérteni a szerepet, mélyre ásni benne, hogy ne a felszínt kapargassuk, és ne maradjon meg operettes csillivillinek... Nagyon leterhelő munka, az Akadémia nem csinál háromórás darabokat, így ezelőtt nem lehetett tapasztalatom ilyesmivel... Ezt cipelni új élmény, és fizikailag, lelkileg és kondíció szempontjából is nehéz, és nem is sikerülne, ha nem volna itt teljes mellszélességben az Újvidéki Színház társulata. Egy befogadó, segítőkész, pozitív társulat.
– A báró az egész történet szenvedő alanya – mondja Giricz Attila, aki egy idősödő gazdag úriembert játszik. – Beleszeret egy gyönyörű fiatal színésznőcskébe... reménytelenül. A lány meg szintén szerelmes, csak nem belé, és szintén reménytelenül. Láttam már olyan verziót is, ahol Tarpataky bárónak szerelemfüggetlen a szerepe, inkább egy apafigura. Mi nem ezt választottuk, hanem a szerelmes dúsgazdag férfi útját...
A darab Rale Milenković olvasatában nem a húszas években játszódik, világa sokkal inkább Fellini és de Sica olaszos mindennapjaihoz áll közel. – Az arisztokratikus értékek itt már nem úgy működnek, mint régen – mondja Giricz. – Ez részben a szövegből származik, részben abból, hogy az előadás elmozdítja a kort, inkább az ötvenes-hatvanas években játszódik. Itt már nem is annyira nemességről beszélünk, mint újgazdagságról. Félelmetesen gazdag férfi ez a Tarpataky, aki bármit és bárkit megkaphat. Ettől is lesz tragikus a szerepe – ezt az egyet, Pünkösdi Katót nem kaphatja meg.
A korhűség elvetése nem csupán azt hozta magával, hogy Klemm Dávid üdítő jazzes-swinges zenei világba adaptálta az operettütemeket, hanem ezzel együtt a táncstílus is gyökeresen megváltozott. – A munkafolyamat legelején máris szakítottunk az operettes koreográfiával – mondja el Ista Stepanov, az előadás koreográfusa. – Ez persze nem volt elég, sokféle táncból kerültek be elemek a koreográfiába, törekedtünk arra is, hogy a karaktereknek legyen meg, úgymond, a saját táncműfajuk. Így jutottunk el ehhez a variációhoz, amelynek a lényege mégiscsak a kitörő életöröm, meg persze az, hogy a táncok mégiscsak a realitás talajából induljanak ki, ne pedig valamiféle Broadway-akrobatikát idézzenek.
Az idő és a stíl megváltozása óhatatlanul korszerűsíti a szerepeket is: a bonviván alakja sem egészen úgy működik ebben az életörömmel megspékelt udvarházban, mint azt az operettekben megszokhattuk.
– Ez nem a tipikus bonviván-szerep, sokkal inkább egy hohstapler – mondja Sirmer Zoltán, aki Dorozsmai Pista boxeralsójában feszít az előadásban. – Ettől nem is unalmas karakter. Nem egy hősszerelmes típus, ennél sokkal hétköznapibb fickó a maga komolytalan felszínességével... Sok ilyen szaladgál a világban. Ezeknek vagy sikerül megérniük, vagy örökre felszínesek és bohémak maradnak.
Akármennyire is a „legpestibb” operett a Csókos asszony, esztétikájában és zeneiségében is más világot idéz mifelénk. Egy nosztalgikus, álomszerű városi udvart.
– Ez a mi operettünk, itt, Újvidéken – mondja Banka Lívia. – A mi olvasatunk ezt a kicsit emberközelibb világot hozza magával. Akárcsak a Csárdáskirálynőben, itt is azt érezhetjük, hogy a rózsaszín cukormáz pattogni kezdett. Már attól, hogy nincs happy end, érezhetjük, hogy valami nincs rendben a világgal... A műfaj viszont könnyedséget, emberi sorsokat vetít elénk, és ugyanúgy ráismerek a szomszédra, a barátaimra, a kollégáimra és persze önmagamra, mint egykor.
