Régiónkban, de még Magyarországon is kevés zenekarnak a tagjai mondhatják el magukról, hogy szűkebb pátriájukon kívül lényegesebb sikerre sikerült szert tenniük. A szegedi, törökkanizsai és zentai tagokból álló Rock And Roll Street ( László László „Mr. Lazy” – gitár, ének, István Ervin „Peszi” – nagybőgő, basszusgitár, Kiss Bertalan „Bört” – dobok, Gódor Zsolt „Boogie Man” – zongora) elnevezésű, „rockabilly” zenekar viszont már visszatérő vendégnek számít több uniós ország fesztiválján is.
– Zenekarunk története 2006. szeptember 3-án, délután 15 óra 26 perckor, a legendás zentai szórakozóhely, a Mojo Klub tornácán kezdődött – emlékezik vissza László László, az együttes zentai tagja, aki előtte már több együttesben megfordult, s a hasonló zenét játszó, s ezzel tartományunkban igencsak óriási sikert elérő, zentai Tequila Sunrise tagjaként vált közismerté a zenei stílus berkeiben.
– A Tequila Sunrise feloszlása után két évre visszavonultam a zenei berkekből, s a Rock And Roll Street megalapítása teljes egészében véletlenül történt. 2006 nyarán Magyarországról felhívott Gódor Zsolt, egy nagyon jó zenész cimborám, s megkérdezte, hogy három nap múlva, lenne-e kedvem elvállalni egy lengyelországi bulit, mivel zenésztársuk időközben megbetegedett, a jegyek viszont elkeltek a fellépésre, vagyis képtelenek voltak már lemondani az egészet. Ekkor nemhogy lengyel, de még magyarországi beutazó vízumom sem volt. Zsolt győzködött, hogy bármi áron vállaljam el a fellépést. Zsolti két nap alatt elintézte a vízumproblémáimat. Lényegében, mielőtt még teljes egészében feleszméltem volna, már Varsó irányába repültem. A koncerten mindenféle zenekari próba és egyeztetés nélkül léptünk fel, de zenénket fantasztikus módon fogadta a lengyel közönség. A koncertet követően ajánlottam fel a magyarországi srácoknak, hogy folytassuk az együttműködést. Ekkor hozakodtam elő a zenekar megalapításának az ötletével, s ők természetesen beleegyeztek ebbe.
- Függetlenül attól, hogy a XXI. század elején vagyunk, a múlt század ötvenes éveinek az amerikai zenéje továbbra is rendkívül felkapott Magyarországon, de a környező országokban, így nálunk is igencsak bejön a fiataloknak. Mivel magyarázod e stílus népszerűségét?
– Magyarországon, ennek a zenének az alapjait a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben a Hungária zenekar helyezte el. A rendszerváltás után viszont az emberek valamelyest közelebb kerültek az amerikai életmódhoz, s azóta már számos zenekar játszik ebben a stílusban. Véleményem szerint a rockabilly jelenlegi népszerűségének az az oka, hogy a Kádár-rendszer ideje alatt nagyon kevés amerikai zenét hallgathattak a fiatalok, a nyolcvanas évektől kezdve viszont egyre többen megismerkedtek a stílussal, s egészen hihetetlen módon ráharaptak erre a zenére. Szerintem nagyon jó, hogy egyre többen követik, illetve játsszák ezt a zenét, s hogy egyre színesebb a zenei paletta, kezdve a hagyományos rockabillytől az egészen a kemény psychobilly stílusig. Amíg az Egyesült Államokban hódított ez a zene, addig a magyarországiak, és Európa többi országaihoz hasonlóan talán mi is kimaradtunk ebből a zenei irányzatból. Jelen pillanatban a legjobb rock'n'roll bandák Európában vannak.
- A Rock And Roll Street zenéjét a honlapotokon (www.rockandrollstreet.com) úgy jellemzitek, hogy „rockabilly zene a motorosok, a rodderek, a cicák és a kandúrok számára”. Konkrétan mit is értetek ez alatt?
– Mi megpróbáljuk ezt a fél évszázaddal ezelőtt kialakult zenei stílust a mai, modern emberhez közel hozni. Igyekszünk úgy megélni az egészet, mintha csak most született volna meg ez a stílus.
- A zenekarban ketten vagytok vajdaságiak, a többiek szegediek. A próbákat hogyan tudjátok megoldani?
– Ez a legérdekesebb része az együttműködésünknek. Három éve vízumkényszerrel küszködünk. Ez idáig, a próbákra utazva, hetente 2-3 alkalommal léptünk át a szerb–magyar határon. Gódor Zsolt barátunk rengeteget tett ezért, hogy ez sikerüljön. Amíg Gyík, az egykori bőgősünk is a zenekar tagja volt, akkor a délutáni busszal átutaztam Szegedre, megtartottuk a próbákat, ezt követően pedig Zsolti hozott haza. Lényegében három éve ezt csináltuk. Viszont amióta Gyík kilépett a zenekarból, István Ervin, törökkanizsai basszusgitáros és bőgős játszik helyette, azóta a szegedi társaság utazik Vajdaságba.
- Magyarországon és Szerbián kívül több alkalommal felléptetek már Lengyelországban, Ausztriában is, számodra melyik koncert számított a legemlékezetesebbnek?
– Mindenképpen a lengyelországi Blues Express elnevezésű fesztivált emelném ki, amelyen 8000 ember előtt léptünk fel.
- Tudtommal egy vonaton is adtatok egy koncertet...
– Ugyanezen a fesztiválon történt, hogy két földrajzi lokáció között közlekedő, akkor a fesztivál elnevezését viselő vonaton szerveztek fellépéseket. Ezen a szerelvényen minden vagonban más együttes lépett fel az utazás ideje alatt, s itt is volt szerencsénk játszani. Egyébként szerintem a lengyel közönség az, ami leginkább hasonlít a hazai, a zentai, az újvidéki és belgrádi közönséghez. Hihetetlenül barátságosan, s óriási lelkesedéssel fogadták zenénket, pedig akkor még egyáltalán nem ismertek minket.
- Három éve zenéltek együtt, de ez idáig egy stúdiófelvételetek sem jelent meg. Terveztek ilyesmit?
– Ha minden igaz, akkor ősztől stúdióba vonulunk, és jövő év tavaszáig ott dolgozunk. Ezt követően pedig felkeresünk egy nyugati kiadót, s ha minden jól megy, akkor elkészül az első albumunk is.
- Merre várhatóak a fellépéseitek?
– Beszélgettem különböző újvidéki klubtulajdonosokkal, s valószínűleg Szerbiában is több fellépésünk lesz. Magyarországon számtalan fellépési lehetőségünk van, s meghívást kaptunk egy, a németországi Baden- Badenben megrendezendő fesztiválra is. Ez jövő év márciusában lesz. Előtte viszont mindenképpen fellépünk a zentai Mojo Klub közönsége előtt is.
- Amikor nem zenélsz, kereskedőként dolgozol. Odahaza van egy fantasztikus feleséged s gyermeked. Hogyan tudod összeegyeztetni a zenélést a munkáddal és a családoddal?
– Sajnos egyre nehezebben. Feleségemnek viszont mindenképpen köszönetet szeretnék mondani, azért mert elviseli a zenei hóbortjaimat. Különböző zenekarokban zenélek, s egyre kevesebbet vagyok a családdal, de mindenképpen voltak és vannak pillanatok, ami miatt megérte a kemény munka, amit a zenélésbe befektettem.
