„Nőtt a Magyarországra költözött németek száma” – jön velem szembe egy cikk a hírfolyamot böngészve, miközben a reggeli kávémat szürcsölgetem. „Biztosan valami kattintásvadász badarság” – jut eszembe, majd gyorsan továbbgörgetek. Néhány pillanat múlva azonban ismét szembejön velem az írás, amelyet elolvasva közel egy évtizeddel ezelőtti, neves biztonságpolitikai szakértő előadása jut eszembe egyetemi éveimből. Az elhangzottakat sikerült diktafonnal megörökítenem. „A nándorfehérvári hagyományokat meghaladva Kelet-Közép-Európa következő generációinak már nemcsak délről, hanem nyugatról is védekezniük kell majd. Eljön majd az idő, amikor onnan a hozzánk érkező keresztényeket valahogyan be kell fogadnunk. Az eurónál van értékesebb valuta: a biztonság” – mondta akkoriban. Emlékszem, a kijelentést követően számos diák sugdolódzni, mosolyogni, nevetni kezdett. A megállapítás még nekem is túlzónak tűnt, pedig korántsem tartoztam azok táborába, akik az illegális migrációt álproblémának tartották.
De miért ne reagált volna bárki hasonlóképpen? Akkoriban még Párizsról, Nizzáról, Berlinről, Brüsszelről, Bécsről nehezen juthatott volna eszünkbe bármilyen terrortámadás. És még Londonban, Brüsszelben, Berlinben sem a Mohamed végzett az újszülötteknek választott leggyakoribb nevek listája élén. Mi, vajdasági magyarok pedig a hatvanas évektől azt halljuk: a Nyugat az a hely, ahol kolbászból van a kerítés. Miért is hagyná el hát bárki azt a környéket? – merült fel bennem a kérdés. A spanyol ABC online hírportál riportjában most arról ír, hogy 25 százalékkal nőtt a Magyarországra költözött német nyugdíjasok száma. A cikk egy meg nem nevezett német lapra hivatkozva azt írja, a Balaton és környéke a „német nyugdíjasok új paradicsoma”. A megkérdezett nyugdíjasok többsége azzal indokolta a döntést, hogy Magyarországon kényelmesen meg tudnak élni a német nyugdíjukból, de fontos szempont volt még a Németországban jelen lévő migránsáradat elkerülése is. Bár kétségtelen, abból, hogy német nyugdíjasok Magyarországra költöznek, még semmilyen következtetést nem lehet levonni, ma már azonban kevésbé tűnik badarságnak a szakértő megállapítása. Európa betegségtől szenved: a tömeges bevándorlás miatt az európaiak otthona az egész világ otthonává válik. A kontinens folyamatosan azt bizonygatja magának, hogy ez normális és működni fog. Ha nem működik most, mert az első generáció nem integrálódik, akkor majd működni fog a második vagy a harmadik generáció esetében. Egyetlenegy lehetőséget nem hajlandó megfontolni: hogy esetleg mindez mégsem működik. A másik betegség az, hogy Európa elvesztette a saját hitébe, hagyományaiba és létének jogosultságába vetett bizalmát.
Fotó: Pixabay
Az új vallás, a szivárványszínbe öltöztetett multikulturalizmus ugyanis arra épül, hogy a befogadottak kultúráját ünnepelni kell, a sajátnak viszont a negatívumaira kell koncentrálni. Miközben önmagát gyengíti, feladja, a bejövő népek identitását erősíti. S tudjuk jól: mindig az erősebb kutya eszik. Európa úgy döntött, hogy utópiává válik, a szó eredeti, görög értelmében, azaz: nem létező hellyé. Douglas Murray a 2017-ben kiadott Európa furcsa halála című könyvében arra hívta fel a figyelmet: amennyiben a németek nem próbálják meg migráció helyett más eszközökkel orvosolni a demográfiai problémákat, egy középkorú polgár néhány év múlva „olyan társadalomban éli majd nyugdíjas éveit, amire nem ismer rá”. A hírt olvasva úgy tűnik: mindehhez nem kellett megvárni, hogy az akkor középkorú polgárok a nyugdíjas éveikbe lépjenek. Aki még ma is pozitívumként tekint a bevándorlásra, talán elgondolkodhatna rajta, hogy az Európa destabilizálásában érdekelt Oroszország vajon miért igyekszik erősíteni a kontinensre irányuló migrációs nyomást. Vajon eljön az az idő, amikor már nem csak a nyugdíjasok költöznek felénk Nyugatról?
