„Itt van Amerika legszebb asszonya”
(Komár László)
A helyesírással általában véve nincs és nem is volt gondom, nem emlékszem, hogy valaha tanultam vagy gyakoroltam volna azt, mit és hogyan kell leírni helyesen, viszont a központozás az én nagy ellenségem. Természetesen tudom én, hogy az is része a helyesírásnak, de mégis jólesik a gondolat, hogy miközben a szerkesztőim – saját bevallásuk szerint – időnként hosszan töprengenek azon, miért gondoltam vagy nem gondoltam azt, hogy éppen oda kell vagy nem kell a vessző, vannak dolgok, amiket egyszerűen jól csinálok. Ösztönösen. Van ilyen. Erre bizonyíték, hogy az angol tollbamondásom is mindig hibátlan volt, pedig azt sem tanultam külön, hogyan kell leírni a szavakat. A spelling gyakorlás nélkül is jól ment nekem.
Ez jutott eszembe, amikor megláttam a címet, miszerint filmforgatási céllal hamarosan a magyar fővárosba fog látogatni Angelina Jolie, Hollywood egyik nagy asszonya, aki több mint tíz évvel A vér és méz földjén című filmjének forgatását követően ismét Budapesten forgat majd.
Erről jutott eszembe, hogy az egybeírással is vannak problémáim újabban, amióta emelték az egybeírható szavak szótagszámát. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a szavak értelmével, jelentésével még megbirkózom, különösen egy olyan kifejezés esetében, amit gyakran szoktak pejoratívan is használni. Ennek oka lehet frusztráció, irigység, harag, megbántottság, de ugyanígy mindennek az ellenkezője is, lenézés, megvetés. A nagyasszony kifejezés határozottan olyan szó, amit legalább annyiszor használnak elismeréssel, mint ahányszor megvetéssel.
Pedig a nagyasszony kifejezés egy nagyszerű és szép magyar szó, még emlékszem azokra az olvasmányélményekre – Jókai Mór regényei –, amikor a nagyasszony éppen azt jelentette, amit a magyar nyelv neki szánt, és nem többet, nem kevesebbet, nem mást. A nagy asszony viszont egészen mást jelent, a hölgy méreteire utal inkább, arra, hogy magas vagy testes. Ezeket nem állíthatjuk a csodaszép színésznőről, tehát marad az, hogy más is van úgy a helyesírással, ahogyan én, meg-megtéved benne.
Nincs is ebben semmi különös, szinte hétköznapivá válik, ahogyan bolyongunk a szavak tengerében – ha igaz, akkor vannak a világon egyetemek, ahol a helyesírás ismeretét már kivették a követelmények közül, tehát nem az van, hogy alapkövetelmény, hanem egyáltalán nem lehetséges olyan követelményt támasztani az egyetemi polgárral szemben, hogy ismerje a helyesírást, szóval nem egy nagy valami, hogy nagyasszony vagy nagy asszony, aki látta már filmen vagy fotón, pontosan tudja, hogy milyen gyönyörű, lehetséges, hogy egyszerűen ő Amerika legszebb asszonya, ami ezek szerint azt is jelentheti akár, hogy a szépség nagyasszonya. Természetesen a színészeté is – bár töredelmesen megvallom, mindig is jobb színésznek tartottam Jon Voightot. Pontosabban Jon Voightot nagy színésznek tartom (Éjféli cowboy, Hazatérés, A bíró és a hóhér).
Miközben a helyesíráson törtem a fejem, végig bennem motoszkált egy dallam, egy régi, de akárha öröktől ismerős dallam, bársonyos hang a rádióból, de vajon mi lehet az, amire gondolok? Nem jutott eszembe, ahogyan az lenni szokott. Már egészen mással foglalkoztam, elfeledkeztem a színésznőről, elfeledkeztem a helyesírásról, a nagyasszonyokról és a nagy asszonyokról, amikor hirtelen belém vágott, meghallottam Komár László felejthetetlen hangján, hogy: Itt van Amerika, itt van Amerika, itt van Amerika legszebb asszonya. Itt van Amerika, itt van Amerika.
Megtörtént a csoda. És ebben (a kevéssé fontos újsághírben, hogy A. J. a magyar főváros környékén forgat ősztől) nemcsak az a nagyszerű, hogy eszembe juttatta Komár Lászlót, hanem az is, hogy ebben a Komár-dalban milyen tökéletesen kifejezésre jut a magyar nyelv nagyszerűsége. Hogy ami jó, az Amerika. Persze nem Amerika, hanem Amerika. Valahogy úgy, mint a nagyasszony és a nagyasszony. Noha egyik sem nagy asszony, de azért mindig pontosan tudjuk, ki az, aki tényleg nagyasszony.
