Ezt a könyvet ajándékozd!

A budapesti Jaffa Kiadónál jelent meg 2022-ben, vagyis az idén László Ferenc Honi bestiárium című kötete. A szerzőről ezt kell tudni: „kritikus, történész, szenvedelme ismeretterjesztő. A Muzsika folyóirat és az Opera Magazin egykori, illetve a Revizor kritikai portál aktív szerkesztője, a Bartók Rádió műsorvezetője. Olthatatlan érdeklődésének tárgyai a holt írók és az operák." A kötet szerzője az Előszóban köszönetet mond a Magyar Narancs egykori és mai szerkesztőinek és rovatvezetőinek, akik megrendelői voltak írásainak, és a kiadó mellett Hatos Pál baráti segítségét köszöni meg, aki „önzetlen jószolgálata" volt az írások kötetbe foglalásának ötlete, és a kiadóhoz is ő ajánlotta be a szerzőt.
Természetesen László Ferenc neve nem cseng ismeretlenül az olvasó előtt, éppen szerteágazó tevékenységének köszönhetően, emellett azonban sokkal fontosabb, ahogyan beszél, ahogyan mesél. Éppen emiatt tudjuk – különös tekintettel a közelgő ünnepekre – azt javasolni, hogy ezt a könyvet vegyék ajándékba. Egészen biztos, hogy senkinek sem fognak csalódást okozni. Nem, szó sincs arról, hogy operarajongónak kell lenni ahhoz, hogy élvezettel forgassuk ezt a kötetet. És nem, az irodalom iránt sem szükséges az irodalomtörténeti vagy irodalomtudományi hozzáállás, s nemcsak azért, mert maga a szerző is ezt jelenti ki Előszavában, hanem azért is, mert valóban másként beszél. És éppen emiatt nem is az a legfontosabb, ki az a 33 literátor, akivel a kötet foglalkozik, hanem a szerző megközelítése, gondolkodásmódja, nyitott és kíváncsi hozzáállása – nem újszerű megállapítás ez, jelzem újra, hiszen régóta olvashatjuk, hallgathatjuk, esetenként a televízióban is láthatjuk László Ferencet. A szerény ember műveltségének nincs párja, ha pedig ez humorérzékkel is társul, akkor bízvást hihetjük, hogy a könyv, amit ajándékba adunk, nem fog porosodva heverni, hanem a korán sötétedő téli délutánokon jó barátja lesz annak, akit megajándékoztunk.
A minap mások mellett engem is arról faggattak – egy zh készítésének folyamatában –, hogy vannak-e még olvasók. Olvasnak-e még az emberek? Nem esett nehezemre optimista választ adni, nemcsak azért, mert személyes tapasztalatom szerint, a hozzám érkező visszajelzések szerint olvasnak az emberek, hanem azért sem volt nehéz bizakodón állni a feltett kérdéshez, mert úgy gondolom, nem szűnünk meg sohasem olvasók lenni. Előfordul, adódnak életszakaszok, évek, évtizedek is, amikor valaki nem, vagy alig vesz könyvet a kezébe, annyi más elfoglaltsága akad, annyi egyéb elfoglaltságáról gondolja azt, hogy fontosabb az olvasásnál, de aztán valahogy mégis mindenki rájön arra, amit Guttenberg óta bizton állíthatunk: a könyv pótolhatatlan.
Az idei nyaralás alatt azzal töltöttem az időm egy részét, hogy végigpásztáztam a strandtörölközőkön, napozóágyakon, éttermi asztalokon heverő könyveket, amiket a gazdájuk magára hagyott, mert éppen úszott, asztaliteniszezett vagy trécselt. Szinte nem volt olyan, hogy ne lett volna könyv. Magam is elcsodálkoztam ezen, hiszen rengeteg fiatal volt, azt gondoltam volna, ők a hangoskönyvet, az e-book-olvasót részesítik előnyben. De úgy tűnik, a nyomtatott könyvek még mindig töretlenül népszerűek.

Ilyen megfontolásból is, akár a jövő nyárra gyűjtögetve az olvasnivalót, ajánlom mindenki figyelmébe ezt a Honi bestiárium című könyvet.
Kevés olyan könyv van, ami levegővel tölti meg a világot. Gondolatokkal tölti meg a lassan pergő perceket. Vágyakkal és színekkel foltozza meg a hétköznapokat. Visszaadja a reményt. Van ember, szerelem, zene, nők, férfiak, italok, ételek, fájdalmak és borzalmas időszakok, háborús őrületek között ezek töltik ki az emberi életet. Kitöltött emberi élet. Meleggel bélelt emberi élet. Fészekhely, nevetés.