Az idei az élete legsikeresebb éve lesz, vágja az arcomba az egyik kedves ismerősöm az ünnepek utáni első találkozásunkkor, amikor arról kérdezem, hogyan teltek számára az ünnepek, majd részletesen mesélni kezdi, mit ígérnek számára a csillagok. Csakhamar kiderül az is, hogy a tájékoztatás, ami talán több annál, mint amire valójában kíváncsi az ember, amikor feltesz egy Hogy vagy? vagy Mi újság? típusú kérdést, gondosan felépített stratégia része, hiszen felettébb zavarja, mit zavarja, kifejezetten bosszantja az a tekintet, amit azok szemében lát, akik megkérdezik tőle, hol várta az újévet, ő pedig mindenféle magyarázkodás nélkül csak annyit válaszol, otthon, mert látja, hogy semmi értelme további magyarázatot fűzni hozzá, miszerint ő akarta így; ez volt számára a lehető legjobb választás; nagyon örül, hogy úgy döntött, ahogyan döntött; hiszen azt már meg sem hallják, csupán valamiféle szánalomba hajló együttérzéssel nyugtázzák a hallottakat.
Mivel soha ki nem állhatta az ilyen típusú megnyilvánulásokat, a valóság végtelen egyenesének meghajlítására vonatkozó törekvések lehetőségét meg, hacsak tehette, egyenesen elvetette, gondolt egyet, és még mielőtt rávághatnánk, hogy rögtön kettő lett belőle, máris azt kell látnunk, hogy lett abból három, sőt talán több is, legalábbis az elmondása alapján, úgy döntött ugyanis, hogy ha már ilyen fontos a környezetében élőknek, hogy elmenjen valahova, akkor elmegy, ha nem is újévet várni, néhány napot pihenni, így legalább az eredeti ár töredékéért kapja meg ugyanazt a szolgáltatást, arról nem is beszélve, hogy jóval komfortosabb körülmények között, a kötelezőség béklyóinak fojtogató érzése nélkül.
A választása az egyik kedvenc wellness-szállodájára esett, legalábbis azok közül, amelyek még elég közel vannak ahhoz, hogy spontán ötlettől vezérelve, csak úgy ukmukfukk – nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ő használta-e ezt a szót, vagy csupán én használom, ám mivel a történet hitelességét nem befolyásolja jelentősen, viszont igencsak jóleső érzéssel tölt el a leírása, maradjon – beüljön az autóba, és ott teremjen, ugyanakkor már elég távol ahhoz, hogy ne találkozzon ott ismerősökkel, az ugyanis rögtön elvenné tőle a valódi kikapcsolódás lehetőségét, talán éppen azért, mert akkor ott is előtörne belőle a megfelelési kényszer, még akkor is, ha azok az ismerősök nem is feltétlenül támasztanának vele szemben bármiféle elvárásokat, csupán – hozzá hasonlóan – kikapcsolódni, pihenni, feltöltődni vágynának.
Ismerősökkel azonban szerencsére nem találkozott, sőt még a szálloda alkalmazottai között is csak elvétve vélt ismerős arcokat felfedezni, ami kifejezetten megnyugtatta, meséli, hozzátéve, még az sem bosszantotta fel, hogy a vacsoránál a pincér, amikor bort rendelt, nem sorolta végig a kínálatot, csupán annyit kérdezett tőle, édeset vagy szárazat – miközben a szomszédos asztalnál ülőktől még azt is megkérdezte, zárt palackból kívánják-e fogyasztani az általuk választottat, vagy sem –, amit azzal nyugtázott, hogy bizonyára inkább sörösnek nézte, aki csupán a különleges alkalom kedvéért fogyaszt éppen bort. Az sem érdekelte, hogy az egymás után sorjázó ünnepek okozta túlevés miatt már napok óta nem kívánt semmilyen ételt, legfeljebb a töltött káposztát, azt ugyanis, ha jól van elkészítve, vagy legalábbis úgy, ahogyan ő szereti, szinte még rágni sem kell, mert így valahogy volt ez a szállodai borsos tokánnyal is, amely a hagymás tört burgonya körettel kiemelkedett számára az étterem által kínált különféle rántott, tekert meg töltött finomságok közül, talán az egyszerűsége miatt, talán valami egészen más miatt, nem tudja, azt azonban elismeri, összességében nincs is különösebb jelentősége annak, hogy mi miatt.
Nincs, nincs, erősíteném meg, ám ahogyan a történetét hallgatom, helyenként elveszítem a fonalat, mert egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy vajon mi lehet a horoszkópja, közbekérdezni viszont nem merek, nehogy újabb szellemet engedjek ki abból a bizonyos palackból, s talán még inkább azért nem, nehogy megsértsem azzal, hogy nem tudom, mikor van a születésnapja, hiszen egy idő után azért akarva-akaratlanul is megtanulja az ember, még férfi létére is, bizony akad, aki érzékeny az ilyesmire. Aztán valahol a töltött káposzta meg a borsos tokány ízének felidézése között valamiféle isteni sugallatra bevillan, hogy néhány év eltéréssel ugyan, ám ugyanabban a hónapban születtünk, így ő is kos, ugyanúgy, ahogyan én, ami azt jelenti, hogy a csillagok ígérete szerint az idei várhatóan nekem is életem legsikeresebb éve lesz, és ez nemcsak mérhetetlen megnyugvással és töretlen optimizmussal tölt el, hanem kifejezetten izgalmassá is teszi számomra az ismerősöm helyenként el-elveszített, majd újra megtalált fonalú történetét, előrevetítve ezáltal a párhuzamos egyenesek végtelenben történő találkozásának lehetőségét is.
