Nem haragszom a migránsokra. Nyilván azért, mert a közelemben nem okoznak gondot. Keresik a jobb világot – aztán kiderül, hogy mégsem az igazit találták meg Nyugaton –, mert joguk van hozzá, hiszen mitőlünk is ezrek, tízezrek vándoroltak ki arrafelé. Igaz, nem törvénysértő módon. De hát számukra ebben van az esély. Nem igaz, hogy mérhetetlenül iskolázatlanok: van ilyen is, olyan is. Némelyikük szinte professzorosan nyilatkozik a tévének. Azt végképp nem tudom, hogy miért nem legálisan próbálkozott.
Megértem a határ mentén élő lakosok panaszát. Tűrtek sokáig, amíg a gyümölcsösökben, kertekben, ingatlanjaikban tettek kárt a hívatlan vendégek, de végképp elfogyott a türelmük, miután megszólaltak a fegyverek, eldurvult a bandák egymás közötti leszámolása. A lakosság a saját szülőföldjén került veszélybe. Nem járnak-kelnek már az emberek szabadon a nap minden szakában: félnek. Fölfordult az életük. Biztos, hogy a rendőrök sem élvezik a bevándorlók „ingáztatását”: délebbre viszik őket, hogy egy-két nap múlva visszatérjenek; a törvény vagy az unió nyitott táborokat követel meg. Jó üzlet ez a taxisoknak, de ők csak egy eleme a rendszernek…
Emlékezhetünk 2015-re, a „horgosi csatára”, néhány napja volt az évfordulója. Szerbia tiltakozott Magyarországnál – még ha ez olyan tessék-lássék diplomáciai lépés volt is –, mert könnygázgránátokat lőttek át az itteni területről ostromló tömegre a határt védő rendőrök. A vasút vonalán pedig gyalogoltak át a szírek. Akkor mindenki az volt. A határrendőr föllépését jól példázza, hogy amikor valamelyik tévés is átlépett a vonalon, ennyit mondott: Legalább maguk ne csinálják ezt. Mi következett ezután? Szinte egész Európában csak a magyar kormány látta előre a sötétedő jövőt, és kerítés építésével tett ellene.
Azért is, mert az unió külső határának védelme kötelesség. Erre a nyugatiak megrótták, szidalmazták a kormányt, amely azóta százmilliárdokat költött a védelemre, az unió pedig háborúra és a kormányt megdönteni igyekvő civilekre fordítja a pénzt.
Négy év elmúltával Matteo Salvini, az olasz belügyminiszter előzetes bejelentés után tiltotta meg migránshajók kikötését. Pereket zúdítottak a nyakába, a sajtó arról írt, hogy tizenöt év börtönt is kaphat. Ez elmaradt, de legalább meghurcolták. Újabb négy év után, a múlt hétvégén pedig az olasz miniszterelnök hívta meg az Európai Bizottság elnökét Lampedusára, hogy lássa, miként néz ki az, ha a sziget hatezernyi lakosára egyetlen nap alatt hétezren érkeznek. A helyi plébános úgy kommentálta a helyzetet, hogy ez maga az apokalipszis. A kibocsátó országok: Burkina Faso, Elefántcsontpart, Kamerun, Guinea, Libéria, Mali, Szenegál, Szudán, Etiópia, Pakisztán…
Az unió a bevándorlás híve, bár a nép itt-ott már lázong. A bevándorláspártiak kezdetektől fogva szeretnék kiválogatni az érkezők javát, a többieket meg elosztani a tagországok között, ám az öngyilkosságra kevésbé hajlamos államok ezt megakadályozták. Különben lehet, hogy a kvótás biztatásra már annyian érkeznének Lampedusára, hogy elsüllyedne a sziget. Meg közben némely ország is.
Találgathatjuk, hogy miért nem akar lohadni ez a nagy befogadási láz. Hazugság, hogy a hiányzó munkaerő miatt, hiszen szakembereket közvetlenül „importálhatnának” az országok. Ideológiai okokból? Merthogy a liberális szabadság elve azt diktálja, hogy a migráció is szabad. Ilyen alapon folyosót nyithatna Szerbia és Magyarország, és gondtalanul vándorolhatnának milliók Nyugatra. Az mégsem jó? Nem titok, hogy óriási a migrációt szervezők jövedelme. Az uniós korrupciós ügyek arra is utalhatnak, hogy nem csak az alvilág keze van benne a migrációban.
A magyarok régóta mondják, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni. Pedig olyannyira itt a baj, hogy a tehetetlenség már az állam erejébe vetett hitet teszi bizonytalanná. Nem a migránsokat kell legyőzni, hanem azokat, akik szervezik őket. Akár szembemenni az álságos, képmutató, káoszba vezető liberális szabályokkal. Különben elér bennünket is Lampedusa sorsa.
Nyitókép: (illusztráció)
