Babits Mihály nyolcvanöt évvel ezelőtt írta remekművét, a Jónás könyve című elbeszélő költeményét, ami először az általa és Gellért Oszkár által szerkesztett Nyugat folyóiratban jelent meg 1938 szeptemberében. Az ötvenhét évesen elhunyt költő száznegyven éve, 1883. november 26-án született. Korábban inkább menekültem attól, hogy végiggondoljam, miképpen érezhette magát gégeműtétjét követően, saját szavainak csendjébe zárva. Most is inkább megállok, mielőtt ezt elkezdeném gondolatokkal térképezni a lelkemben. Miközben olvasom a Jónás könyve című művet. Világok szakadnak ránk, magukat óriásnak gondoló halak gyomrában forgolódunk, akárha valami őrült mosógép centrifugája dolgozna velünk, bennünk. Az ember képtelen arra, hogy ne érezze a szédülést, a hányingert, a rosszullétet. Mindig ugyanaz a három nap, három éjjel. Három nap, három éjjel.
Minden évben elolvasom Babits Mihálynak ezen művét, ahogyan Szerb Antal A világirodalom története című könyvét is – kapaszkodni kell azokba a mondatokba, amelyek az irodalomhoz kötöztek. Közben azért tisztában vagyok azzal, hogy a Jónás könyve csak kisebbrészt szól arról, ami az irodalomhoz való ragaszkodás. Sokkal inkább kapaszkodó a hétköznapi létezéshez, amit alapvetően nem a jóság ural. Nem a jó szándék? Ilyesmit nem állíthatunk, hiszen Jónásról sem tudhatjuk bizonyosan, hogy volt. Ezért aztán semmiben sem lehetünk biztosak történetével kapcsolatban. Vagyis leginkább abban lehetünk biztosak, amit a saját szavai némaságába zárt Babits Mihály papírra vetett. Ezzel kellene megküzdeni, Babits szavaival, amelyek egyszerre vannak innen és túl a bibliai történeten. A tanulság ereje minden olvasás alkalmával megrázó.
*
Hirtelen az eszembe vágódott, hogy Soltis Lajos 1980 decemberében mutatta be Jónás könyve című előadóestjét. Számos fotóra ráleltem, de erről az előadóestről nem találtam fényképeket. Pedig nagy szükségét érzem annak, hogy lássam magam előtt a kavillói születésű, akkor, 1980-ban harmincesztendős Soltis Lajost, aki megküzd ezzel a Babits-szöveggel. Vajon mit mondhatott neki, mit súghatott a fülébe Jónás? Miképpen érezhette magát „Lajos” (©G. L.) a cethal gyomrában? A mindannyiunkat időről időre felfaló, három nap és három éjjel szüntelen forgató, aztán kiköpő hal gyomrában? Mert a színész alakítása akkor megrázó, ha érezzük, hogy velünk történik, amin ő keresztülment. Egy harmincéves férfi már felnőtt ember. Mindent ért, miközben semmit sem tud. Aztán, mire megtanulja mindazt, amit ért, mire tudja is, addigra kifogyhat a szuszból, a lelkesedésből, az életből. Gerold László írta a Híd 2001. január–februári, Soltis Lajos emléke előtt tisztelgő szövegében, hogy: „Igen, ha… ez a lenne, de ebben a kurva életben mindig van legalább egy ha, amit nem tudunk kikerülni, nem lehet legyőzni, mert későn ismerjük fel, mert nem tehetünk ellene semmit. Mert amit tehetünk, az legfeljebb annyi, hogy utólag (miért mindig utólag?) megrajzoljuk tragikusan elhunyt színészbarátunk művészi portréját. Nem kevés bűntudattal, hol voltunk, mit csináltunk eddig, s némi elégtétellel, lám, mégis tettünk valamit, ha nem is sokat és nem is idejében. Ehhez azonban előbb be kell gyűjteni Lajos utolsó tíz évének színészi, rendezői adatait […]”
Az ötvenéves Újvidéki Színház, a negyvenöt éves Tanyaszínház, a művészi pályáját ötven éve megkezdő Soltis Lajos – években mérhető összefonódott sorsok, emberi és művészi sorsok. Az évek mit sem számítanak, véletlen egybeesés mindez, mondaná egykori tanárom, és legyintene. Nincs a dátumokban semmi fontos. Nem vitatkozom vele, úgy érzem azonban, néha nincs semmi fontosabb a dátumoknál, a mérhető és az elvesztegetett időnél.
*
A Soltis Lajos Színház 1980-ban, Sitkei Színkör néven alakult. Éppen annak az évnek az elején, amelyiknek decemberében Soltis Lajos megbirkózott Jónás könyvével. Jugoszlávia háborús szétzúzódásának következményeként alakulhatott úgy, hogy a színkör művészeti vezetője 1992-ben Soltis Lajos lett, akinek 2000-ben bekövetkezett tragikus halála után alig egy évvel a színkör felvette a nevét.
Az elvesztegetett idő ugyanúgy mérhető, mint a jóra fordított idő. A cethal így is, úgy is megforgat, ahogyan azt a saját szavai csendjébe zárt költő olyan jól tudta. 2025-ben lesz Soltis Lajos születésének hetvenötödik, halálának huszonötödik évfordulója. Már formálódik a közös gondolkodás, amivel nemcsak neki, de Gerold Lászlónak is tartozunk. Aki meg éppen akkor lenne nyolcvanöt éves.
Nyitókép: Soltis Lajos, fotó: Benkő Sándor
