Csuka Zoltán szerkesztette nyolcvan (meg nyolcvanegy) évvel ezelőtt a Magyarok Világnaptára című, fotográfiákkal gazdagon illusztrált kiadványt. A világnaptárt tizenhárom évvel korábban, 1930-ban alkotta meg Elisabeth Achelis. Használata egyszerű, de minek? Hiszen decemberben, amikor szembesülünk az idő kegyetlen múlásával, az egyetlen szép dolog, hogy egyre-másra készülnek az asztali naptárak, falinaptárak, megannyi ötletteli, művészi kompozíciókra vagy éppen praktikus megfontolásokra alapozó ajándéktárgyak.
(Minden) jövő évi naptár valójában 1930 óta felesleges, amióta azonban a mobiltelefon vette át az uralmat az életünk felett, teljes mértékben butaság lett a naptár, a kalendárium. Felesleges dolog, akár a heti tervező. Nekem azonban mindig van heti tervezőm. És el sem tudom képzelni nélküle az életem. Nem szoktam beleírni semmi különöset, a feladataimat és teendőimet fejben tartom, esetleg sajtcédulákra, papírfecnikre írom fel, amiket rendre elhagyok valahol, sejtés alapján jövök-megyek, előfordult, hogy egy héttel korábban jelentem meg a rádióműsorban, ahogyan az is megtörtént, hogy a vendég fél óra türelmes várakozását követően kérdeztek rám a kollégáim: hol járok már? Ugye, éppen befordultam a sarkon… És akkor hazudva rohantam.
Mégis óriási szükségem van a heti tervezőre. Abban hordozom, cipelem magammal a titkaimat. Tegnap például egy kettőbe hajtott papírlap esett ki a kedves, barackszínű virágokkal borított, 2022-es (de van benne 2023-as naptár is) heti tervezőmből. Egybegyűltünk, ó nagy Isten – ez a cím virított a félbehajtott papírlap tetején, alatta pedig a kotta. Ausztriából hoztam magammal, egy ködös vasárnap délelőtti mise után helyeztem bele a tervezőbe tavaly. Összegyűltek a magyarok 2022. szeptember 24-én és 25-én Felsőpulyán, a XVI. „Kufstein” tanácskozásra, aminek Sok vagyok vagy egy vagyok volt a címe, és az identitás kérdésével foglalkozott. Ez a félbehajtott papírlap a r. k. Szent Simon és Júdás Thaddäus apostolok plébániája Felsőpulya nevezetű templomból való. Legalábbis ha jól firkantottam rá a papírlap aljára. Mert korábban Középpulya volt az, ami 1940-ben Felsőpulya lett a plébános intézkedése alapján.
Ahogy visszahelyeztem a kettőbe hajtott papírlapot, felidéződött bennem a tavalyi szeptember. Akárha egy másik világban lettem volna. Vagy valaki más lettem volna. Becsuktam a heti tervezőt, de közben végigpörgettem a lapjait. Nem volt erre semmi okom, de mindenkivel előfordul, hogy ok nélkül végigpörgeti a lapokat. Legalábbis azt hiszi, hogy ok nélkül tette. Én is így voltam ezzel, amíg az asztalra rá nem esett egy cérnaszálvékony szárú ibolya. Lila virágocskája megbarnult. Csöndben, érintetlenül feküdt a lapok között idén tavasz óta. Amikor a kezembe adták, éppen indultam, erre pontosan emlékszem. És hogy ne veszítsem el az aprócska virágot, ami addig, amíg a férfikéz le nem szakította, ott bújt meg a fű között, óvatosan behelyeztem a heti tervezőm lapjai közé. Ez is a titkaim egyike. Még magam sem emlékeztem rá. Olyan mély titok, hogy elfeledkeztem róla. Ilyen titkokat hordozunk mindannyian a lelkünk mélyén, az évek alatt felhalmozódott heti tervezőink lapjai között.
Ezért fontosak a kalendáriumok is. Az emlékezet őrzői, ami igen mókás, hiszen a jövőnek készülnek, az előttünk álló évnek. Aztán, ha úgy alakul, hogy megérjük a következő, a következő és az egyre gyorsabban múló éveket, csöndes délutánokon mélázva lapozzuk fel a kalendáriumokat, heti tervezőket, noteszokat, a Csuka Zoltán szerkesztette Magyarok Világnaptárát. Van abban egy fotó, méghozzá február hónapnál. A fotóhoz tartozó képaláírás címe: Magyar templom a kanadai Árpád telepen.
Forgatom ujjaim közt a megbarnult fejű ibolyavirágot, cérnavékony száracskája törékenyen mozdul. Közben nézegetem a kanadai magyarokat nyolcvan évvel ezelőttről. És arra gondolok, hogy aki az ibolyát a kezembe adta idén tavasszal, mennyire rajongott Oravecz Imre regényfolyamáért. Milyen hosszan lehetett vele erről (is) beszélgetni. A legnagyobb titkok a lelkünkben vannak. És a naptárak, asztali naptárak, heti tervezők, kalendáriumok hívják elő onnan azokat.
