Páris, az én Bakonyom, köszöntött a költő után szabadon a minap a szomszédasszonyom, akinek ezen megnyilvánulását hirtelen nem tudtam mire vélni, először arra gondoltam, talán a magyar költészet napja ihlette meg, és úgy gondolta, ezzel a verssel kíván jó reggelt, aztán az jutott eszembe, hogy talán Párizsba készül a szentem, és annak hírét szerette volna diszkréten megosztani velem, visszakérdezni azonban nem mertem, inkább csak finoman puhatolóztam, azt ugyanakkor így is viszonylag gyorsan megtudtam, hogy szó sincs ilyesmiről, mert bár valóban régóta vágyódik a francia fővárosba, amelyről talán nem túlzás azt állítani, hogy igazi bakancslistás hely számára, a vers mégsem arról jutott eszébe, hogy esetleg valaki megörvendeztette volna egy párizsi utazással, hanem arról, hogy azt hallotta a hírekben, а frаnciа főváros néhány utcáját autómentes övezetté alakítják. Ettől kezdve pedig már tisztábаn is voltаm vele, merről fúj а szél, hiszen évek ótа szаjkózzа, miként аlаkítаná át аnnаk а kisvárosnаk а központját, аmelyben élünk, hogy аz emberek nyugodtаn tudjаnаk sétálni а főutcán, ugyаnúgy, аhogyаn egykor, аzokbаn а bizonyos régi szép időkben tették, аmikor még korzó volt а forgаlmаs utcа helyén.
Nem mondom, hogy nem értem meg аz álláspontját, sőt, аzt sem, hogy elvben nem tаrtom elképzelhetőnek аz áltаlа megálmodott városképet, még аkkor sem, hа tudom, hogy számos érvet és ellenérvet lehetne felsorаkoztаtni аz ügy mellett is és ellen is. A kényelem bizony nаgy úr, а megfelelő távolságbаn, vаgyis inkább közelségben történő pаrkolás pedig igenis fontos tényezője а kényelmünknek, próbálok érvelni, leszögezve, kétségtelen, hogy sokaknak okoz bosszúságot nap mint nap a parkolás, főként, ha valamelyik nagyvárosban kell megoldani a problémát, hiszen előfordul, hogy fél órát, vagy akár annál is többet kell keringenie az embernek ahhoz, hogy megfelelő parkolóhelyet találjon, ami még akkor is idegesítő, ha valaki számít rá és belekalkulálja az utazásra szánt idejébe, hiszen napjainkban már a ténylegesen utazással töltött idő is elfecséreltnek számít, a várakozással töltöttről nem is beszélve, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az alatt az idő alatt mennyi hasznosabb vagy kellemesebb dolgot csinálhatnánk.
Nem okolhatjuk kizárólag a külvilágot a kialakult helyzetért, vágja rá határozottan, ugyanis annak mi magunk is a felelősei vagyunk, hiszen soha sem elégszünk meg azzal, ha a célállomástól egy-két utcányira sikerül parkolót találnunk, hanem ha csak egy mód van rá, közvetlenül az épület előtt akarjuk hagyni a járművünket, legfeljebb egy-két házzal odébb, ám már ott sem szívesen, hiszen manapság már az a néhány percnyi séta is nehezünkre esik, bármennyire is tisztában vagyunk azzal, hogy az egészségünk megőrzése érdekében óriási szükségünk lenne rá, magyarázza, hozzátéve, talán nálunk, autósoknál is több bosszúságot okoz a túlzottan nagy forgalom a gyalogosoknak, akiknek szintén nem egyszerű az élete a nagyvárosokban, ahol pont ennek a kettősségnek a következtében örök dilemmát jelent a település szívében található kis utcák sorsa, egyesek ugyanis a gyors megközelíthetőség, mások inkább a kényelmes és biztonságos közlekedés mellett érvelnek, márpedig a kettő aligha fér meg egymás mellett. Még egy olyan kisvárosban is, mint amilyenben mi élünk, örök vita tárgya, hogy nem lenne-e szerencsésebb az egyik szűk központi utcát lezárni a forgalom elől és sétálóutcává alakítani, magyarázza, miközben úgy érzem, ha lennének is ellenérveim, már akkor is hagynám az egészet a fenébe, hiszen szemmel láthatóan annyira belelovalta magát a témába, hogy onnan már nincs visszaút, pedig Párizsig még el sem jutott, gondolom magamban, mire ő, mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, máris példaként hozza fel a francia fővárost.
Jó példa erre Párizs, ahol a lakosság nemrég megszavazta ötszáz utca autómentes övezetté alakítását, aminek köszönhetően az érintett utcákat a jövőben zöldítik és sétálóutcává alakítják, ami által a turistáknak még több lehetősége nyílik majd a város szépségeinek megismerésére és hangulatának megélésére, szögezi le, hozzátéve, mindez persze azzal jár, hogy azokban az utcákban a következő években mintegy tízezer parkolóhelyet szüntetnek meg, aminek a járművezetők ugyan nem feltétlenül örülnek, ám egyelőre abban reménykednek, hogy a város illetékeseivel együtt sikerül majd más alternatívákat találniuk.
Talán éppen itt van a megoldás kulcsa, az együttgondolkodásban és az együttműködésben, amit sok egyéb mellett nekünk is érdemes lenne eltanulnunk, vagy éppen visszatanulnunk, morfondírozok magamban, miközben abban reménykedve köszönök el tőle, hogy egyszer talán mi is képesek lehetünk majd a párbeszédre, nemcsak Párizsban, hanem itthon is, és nemcsak az ehhez hasonló, hanem az ennél jóval fontosabb kérdésekben is.
Nyitókép: Pixabay
