– Ne feledd, a Facebook minden felhasználónál függőséget okoz – jelenik meg előttünk a felirat hatalmas betűkkel egy digitális óriásplakáton. Utastársaimmal szkeptikusan felnevetünk az autóban, mit sem sejtve arról, hogy az élet pár óra múlva könyörtelen módon demonstrálja számunkra a valóságot.
Már az otthon csendjében, a kanapén ülök. A teámat kortyolgatom. Szüleim is csatlakoznak. Rég láttuk egymást. Beszélgetünk. Közben megcsörren a telefonom. Felemelem, s azzal a lendülettel természetesen megkapom az ősöktől a szokásos fejmosást: olyan ritkán látunk, nem bírsz ki pár percet a telefonod nélkül? Ám csak nem bírom ki. Ránézek a készülékre. A legjobb barátom az. – Baj van. Kéne a segítséged – írja a Facebookon. Válaszolok neki, de az üzenet nem tudom elküldeni. Szerencsétlenségemre korábban eltűnt a készülékemről az összes telefonszám, így teljesen tanácstalanná válok. Ki-be kapcsolgatom a hálózatot. Semmi nem változik. Újraindítom a készüléket. Semmi sem történik. Telnek-múlnak az órák. Egyre frusztráltabbá válok. – Hogyan érhetem el a cimborámat? Mit csináljak? – merülnek fel bennem a kérdések. Közben munkaügyben is kellene írnom néhány levelet, ám gyorsan kiderül: az e-mail-fiókom sem működik. Fejetlenségemben a Facebookon próbálok írni a munkatársaimnak. Így jövök rá: az óriásplakátnak igaza volt. Én is függök ettől a nagy, kék, megfoghatatlan szilícium-völgyi valamitől.
Másnap kiderül, mi volt a probléma: a globális fogvatartó – az egész világon – körülbelül hat órára elaludt. Reggelre már az üzenet is megérkezik a barátomtól. Csupán egy akkumulátortöltőt kért tőlem. Kicsit megkésve, de elviszem neki a készüléket. Ő kávéval vár, az asztalhoz ültet. Beszélgetünk. Elmondja, hogy hozzám hasonlóan ő is teljesen tehetetlenné vált, annak ellenére, hogy korábban azt gondolta, kicsit sem függ a felülettől.
– Hihetetlen, mennyi mindent bízunk rájuk, felfoghatatlan, mekkora mértékben függünk ezektől az általunk kialakított rendszerektől, amelyek bármelyik pillanatban leállhatnak... Gondoljunk csak bele, mi lenne velünk, ha egy pillanat alatt eltűnne a világról a villanyáram, az internet, az összes autó/üzemanyag? – merülnek fel a megváltónak tűnő gondolatok a cimborámban, ezalatt sunyi mosollyal az arcán előveszi a telefonját. Ennyit erről – gondoltam. Ám közben megszólal: – Nézd már meg, mennyi időt töltesz el naponta a közösségimédia-felületeken! Én átlagosan négy órát. Döbbenetes! – mondta. Nekem is hasonló idő jött ki, amin nagyon meglepődtem. Jóval kevesebbre számítottam. Közben jól tudom, ennyi időt nem csak a másokkal való levelezéssel töltök el. Eddig is tisztában voltunk vele: a legnagyobb időrablók az olyan közösségi oldalak, mint a Facebook és az Instagram, ami nem meglepő, hiszen a cégek számos pszichológiai fogást vetnek be annak érdekében, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek az alkalmazáson belül.
A szerfüggőségekhez hasonlóan a Facebook is kezdetben előnyös arcát villantja fel, pozitív kulcsélményeket ad, és magához láncol. Jól tudtuk. Mi is. Eddig a pillanatig azonban naivan azt képzeltük, immunisak vagyunk a felület mágikus mivoltára. Ám mint minden függőség esetében, itt is kontrollvesztés következik be, és az irányítás kicsúszik a kezünkből. Pedig mennyi hasznos teendőt végezhetnénk el abban a napi négy órában, amíg a telefonunkat nyomkodva a közösségi média felületét böngésszük... Az esetből levontuk a tanulságot, és megfogadtuk: minden erőnkkel azon leszünk, hogy ténylegesen függetlenedjünk a közösségimédia-felületektől. És Önök? Önök mennyi időt töltenek el naponta a Facebookon?
