Ki ne játszott volna el annak idején – amikor gyermekkorunkban akár kötelező olvasmányként, akár szabadidős tevékenységként Nemo kapitány kalandjaival ismerkedtünk meg – a gondolattal, hogy vajon milyen lenne akár csak rövid időre is a fantasztikus Nautilus utasává válni, és felfedezni a tengerek és az óceánok mélyének csodálatos világát? A Nautilusé, amely – mint a regénnyel való első találkozásunk óta tudjuk – egy külön világ, hiszen éppoly idegen a földtől, mint a bolygók, amelyek az égitestet a nap körüli útjában követik, és gyermekszemmel talán éppen ettől vált számunkra annyira izgalmassá, annyira érdekfeszítővé, annyira vágyottá.
S mert ilyen volt, talán még azokban is kialakult a különleges felfedezésekkel kecsegtető utazás iránti vágy, akiket maga a regény kevésbé nyűgözött le, már ha voltak egyáltalán ilyenek, tehetnénk hozzá némi kétkedéssel, majd önmagunk megkérdőjelezését azonnal sutba vágva, vagy éppen fantáziánk korántsem annyira szabad szárnyalását, mint amilyen szabadság gyermekkorunkban jellemezte azt, azonnal visszarángathatnánk magunkat a valóságba, mondván, márpedig voltak, hiszen valamennyien emlékezhetünk arra, hogy a kötelezőség ereje bizony sokat el tud venni még a legkülönlegesebb olvasmányélmények megélésének lehetőségéből is.
A tengeralattjáró, Verne Nautilusa azonban, amely állítólag Robert Fulton 1800-ban épült Nautilusa után kapta a nevét, később sokak szerint levált a regénytől, olyannyira, hogy önálló életet kezdett élni, éppen ezért állítják a szakemberek, hogy ma már minden bizonnyal többen ismerik, mint amennyien az eredeti regényt olvasták. Akár elfogadjuk ezt az álláspontot, akár nem, kétségtelen, hogy a felnövekvő generáció tagjai közül sokan valószínűleg már nem az eredeti kontextusból ismerik, ha egyáltalán ismerik a Nautilust, hanem máshonnan, köztük például napjaink szuperhőse, Dwayne Johnson egyik közismert filmjéből, amelyben éppen a híres tengeralattjáró, a Nautilus segítségével menti meg a világot a pusztulástól, persze, számos egyéb példát is említhetnénk.
Azt, hogy Dwayne Johnsonnak lesz-e majd bármi köze hozzá, vagy sem, egyelőre nem tudhatjuk, azt azonban igen, hogy rövidesen nemcsak a fantáziánk szárnyalása révén, hanem a valóság megélése révén is átélhetjük majd azokat a különleges pillanatokat, amiket a Nautilussal való utazás tud nyújtani az embernek, feltéve, ha igaz a hír, miszerint egy holland magáncég olyan luxus-tengeralattjáró szuperjachtot épített, amit Jules Verne regénye ihletett, ráadásul a különleges vízi jármű a legnívósabb szállodák csillogását is képes lesz biztosítani az utazni vágyók számára, ugyanakkor a világ óceánjainak csodálatos világát is felfedezhetik vele azok, akik erre vágynak, ugyanis a Nautilus névre keresztelt, összesen 123 láb, azaz mintegy 37,5 méter hosszú hajót úgy tervezték meg, hogy magánjachtként, valamint működőképes tengeralattjáróként is szolgálhasson. Az 1250 tonnás hibrid egyébként a hivatalos adatok szerint legfeljebb 656 lábra, vagyis 200 méter mélyre tud merülni, és akár négy napon át is képes lesz a víz alatt maradni.
Azt, hogy mindez mire lesz elég, nehéz lenne látatlanban meghatározni, ahogyan azt sem tudhatjuk pontosan, hogy az ilyen módon megszerezhető élmények mennyire szűk réteget érintenek majd, csak a leggazdagabbak számára lesznek elérhetők, vagy akár az egyszerű turistáknak is hozzáférhetőkké válnak, addig azonban, amíg az ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolatlanok maradnak, továbbra is él a remény, egyrészt abban, hogy egyszer valóban lehetőségünk nyílik arra, hogy egy ilyen luxus-tengeralattjáróból fedezzük fel a tengerek és az óceánok mélyének csodálatos világát, másrészt pedig abban, hogy egyszer majd az új Nautilusról is ír valaki egy regényt, ha szerencsénk lesz, akkor talán éppen egy Jules Verne-hez hasonló vagy legalábbis az övéit megközelítő írói kvalitásokkal megáldott utód, s ki tudja, talán a felnövekvő generáció tagjai néhány év vagy évtized múlva már azt olvassák ugyanolyan önfeledt lelkesedéssel, mint amilyennel annak idején mi olvastuk Nemo kapitány kalandjait.
