2024. december 22., vasárnap

Minden a tökről szólt

Kúlán kilencedik alkalommal szervezték meg a Töknapok rendezvényt

Évről évre több kiállítót, vállalkozót és látogatót vonz Kúlára az októberben sorra kerülő Töknapok. Idén száz kiállító mutatta be termékeit, kínálta portékáját, a legkisebbeket pedig játszóház, ügyességi játékok és mini állatkert várta.

Apró Gabriella, a kúlai Turisztikai Szervezet munkatársa elmondta, a rendezvényre Vajdaságból és Szerbiából közel száz kirakodó érkezett.

‒ Nagyon nagy a kínálat, a hagyományos kézműves foglalkozások termékei mellett sós és édes finomságokat kínálnak, a gyerekek számára pedig különböző programokat – mint gyurmázás, rajzolás, sportversenyek – szerveztünk. Minden szépen zajlik, a kúlaiak minden évben várják ezt az eseményt. A község területéről nyolc általános és középiskola diákjai is itt vannak, akik elhozták mindazokat a dolgokat, amelyeket a különböző szakműves foglalkozások alkalmával készítettek, az eladásból befolyt összeget pedig humanitárius célokra gyűjtik – mondta Apró Gabriella.

A rendezvény megnyitóján Nenad Ivanišević tartományi, gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, minden alkalommal olyan benyomásokkal érkezik Kúlára, hogy a városban a „közösen” szónak hatalmas jelentősége van.

‒ Amikor a szervező nők egyesületének hatalmas energiája és a helyi turisztikai szervezet társul az önkormányzattal, és amikor mindezt a tartományi kormány is támogatja, akkor szinte természetes, hogy a rendezvény minden alkalommal nagyobb, a felhozatal pedig gazdagabb. Különösen örülök annak, hogy közösen tervezzük a 2024-es évet, amikor a jubiláris, sorrendben 10. rendezvényről és az új központi parkról van szó, ugyanakkor közösen beszéljük meg a jövő évi pályázatot is – fogalmazott Nenad Ivanišević.
Valka Károly, Kúla község alpolgármestere szerint a helyi magyar közösség minden alkalommal bekapcsolódik az önkormányzat és a civil szervezetek által szervezett rendezvényekbe, és munkájukkal, tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a hagyományok megőrzéséhez, a rendezvények bővítéséhez és a minőség fokozásához.

‒ Az ilyen rendezvények egyrészt turisztikai szempontból is fontosak, de úgy gondolom, hogy azért is, hogy az emberek megmutassák, mivel foglalkoznak szabadidejükben – mondta az alpolgármester.
A rendezvény a már említett turisztikai szervezet mellett az Öko Kúla egyesület, a Tartományi Gazdasági és Turisztikai Titkárság, a Tartományi Mezőgazdasági, Vízügyi és Erdészeti Titkárság, valamint Kúla Község Önkormányzata támogatásával valósult meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Paraczky László