2024. december 22., vasárnap

Hímezünk, kötünk, horgolunk, szövünk…

Huszonöt éves a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesülete

Fennállásának huszonöt éves évfordulóját ünnepelte a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesülete. Az ünnepségen, amelyre 14 kézimunka-egyesület képviselői mellett az önkormányzat, az egyház és a helyi civil szervezetek képviselőit is meghívták, a jelenlévőket Füstös Erzsébet elnök asszony köszöntötte. A múltbéli eseményeket összefoglalva kiemelte, az egyesület 1998 őszén alakult és akkor csaknem 100 tagot számlált.

− Az elmúlt 25 év alatt sok tag megfordult a csoportban. Egyesek már sajnos nincsenek közöttünk, mások elköltöztek, vagy különböző okokból abbahagyták a kézimunkázást. Olyanok is vannak, akik másik csoportban folytatják tevékenységüket. A csoport létszáma sajnos megcsappant, jelenleg mintegy 30 taggal dolgozunk, de vannak külső támogatóink, akik ha arra szükség mutatkozik, bármikor besegítenek – mondta az elnök asszony.

A Kézimunka-kedvelők Egyesületének megálmodója a néhai Kiss Julianna óvónő volt, aki hosszú éveken keresztül odaadóan vezette, egyengette az egyesület útját. Egyike volt a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége megalapítójának is és sokáig elnökként igyekezett összehozni a kézimunkázókat Vajdaság-szerte, valamint a határon túl is, igen nagy sikerrel.

– Az elmúlt 25 évben folyamatosan ott voltunk a szövetség évi kiállításán, ahonnan minden alkalommal a legnagyobb elismeréssel tértünk haza. Sok-sok műhelymunkán és táborban vettünk részt, de különböző pályázatokon is, ahol nagyon szép eredményeket értünk el. Helyi szinten ugyancsak több sikeres műhelymunkát, kiállítást szerveztünk – sorolta Füstös Erzsébet.

Kiemelte, a sokéves kitartó munka során értékes és kedves barátságok szövődtek más egyesületekkel nemcsak határon innen, hanem határon túl is.

– Fő célkitűzésünk a hagyományok, ezen belül pedig a kézimunkázás ápolása és továbbadása. Hímezünk, kötünk, horgolunk, szövünk, kosarat fonunk, mézeskalácsot sütünk és díszítünk, ugyanakkor a Taníts, tanítalak! mottó alapján sok új technikát sajátítottunk el −  fogalmazott az egyesület elnöke.
Egyúttal köszönetet mondott Zsúnyi Tibor atyának, hogy hétről hétre használhatják a hittantermet, továbbá Kiss Andrásnak és Margitnak, akik házuk egy részét átadták egy kisebb szövőműhely kialakítására.

Az egyesület elmúlt negyed évszázados munkáját a Magyar Nemzeti Tanács, a szenttamási önkormányzat és az egyesület tagsága támogatta.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Csoportfotó: 25 éves a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesülete (Fotó: Paraczky László)