2024. december 22., vasárnap

Új elnök az Armida élén

Tisztújítás a zentagunarasi női szervezetben – Szeretné folytatni az eddigi programokat – nyilatkozta a szervezet új elnöke

Az Armida Nőszervezet Zentagunaras legaktívabb civil szervezetei közé tartozik. Számos programjuk van az év során, és a falu minden nagyobb rendezvényéből kiveszik a részüket. A nőszervezet élén a közelmúltban vezetői váltás történt, Kalmár Zsuzsanna távozó elnököt Kádár Krisztina váltotta tisztjében. Az új elnök elsőként arról számolt be lapunknak, hogy Kalmár Zsuzsanna vezetése alatt számos állandó rendezvényük volt.

– Sok olyan rendezvényünk van, amit a civil szervezetünk már a megalakulásától kezdve rendszeresen megtartott. Többek között az idősek napja, a cipősdoboz-akció, a Napsütötte nyári táborban segédkezünk minden évben, az újkenyér-ünnep alkalmával lángost sütünk, tavasszal fánkot sütünk. Ezeket a programokat minden évben megszervezzük, és a falu aprajának és nagyjának szólnak. Emellett fontos akciónk volt a szelektív hulladékgyűjtés a helyi közösség udvarában. Ezt értékesítettük, s a befolyó összeget a falu rendezésére fordítottuk.

Miért történt elnökcsere az Armidában?

– Már az eddigi években is nagyon sok mindent én szerveztem, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy vegyem át az elnökséget. Az előző elnök asszony szeretne nyugdíjas lenni, ezért bizonyos terheket átad másoknak. Szívesen vállaltam ezt a feladatot, mert szeretek közösségben lenni, programokat szervezni és segíteni a közösségi életet.

Milyen tervekkel, elképzelésekkel vette át az egyesület irányítását?

– Azzal az elképzeléssel vettem át az elnöki tisztséget, hogy megtartjuk a főbb rendezvényeket a mostani formájukban. Esetleg kisebb újításokat bevezetünk majd, és kisebb horderejű új programokat is szeretnénk szervezni. Ami aktuális a programok közül, az az újkenyér-ünnep. Ezen az Armida rendszeresen lángost süt a vendégeknek, amit mindenki ingyen ehet. Ez a program mindig nagyon népszerű, emellett a Játszóutca gyermekprogramban is segédkezni fogunk. Őszre szervezzük az idősek napját, ami szintén népszerű rendezvény. Erre minden évben meghívjuk a falu idős lakosait, és egy kis műsorral, valamint élő zenével kedveskedünk nekik. Fontos számukra, hogy kicsit kikapcsolódhatnak, és jóleső érzés, hogy rájuk is odafigyelünk. A tél folyamán mikuláscsomagokat készítünk az óvodásoknak és az alsósoknak. Ezt a programot a szelektív hulladékgyűjtésből befolyt összegből pénzeljük. Karácsonyra a cipősdoboz-akciót szervezzük meg. Először gyűjtést tartunk, és a beérkezett adományokból minden 10 évnél fiatalabb gyermek ajándékot kap. Az egyesületünk is kiveszi a részét anyagilag ebből, hogy minél szebb ajándékokat kapjanak a gyereket, amit mindig a Télapó ad át nekik. A jövő évet a húsvéti fánk készítésével kezdjük.

Kikkel működik együtt a civil szervezet és kik támogatják a munkáját?

– A faluban nagyon jó az együttműködés a civil szervezetek között, összhangban munkálkodnak. Több rendezvényen is együtt dolgozunk a Mag Hagyományápoló Egyesülettel, a Csipkerózsa kézimunkacsoporttal, az önkéntes tűzoltó egyesülettel és a nyugdíjasokkal, akik szintén nagyon aktívak. Külön megemlíteném, hogy a helyi közösséggel is nagyon jó az együttműködésünk. A támogatásokra minden évben pályázunk, és a zentagunarasi helyi közösség, valamint Topolya község önkormányzata szokott támogatni bennünket. A Magyar Nemzeti Tanácsnál is rendszeresen pályázunk és nyerünk támogatást. Az MNT támogatásainak külön örülünk, mert ennek köszönhetően több rendezvényt tarthatunk meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kádár Krisztina (Fotó: Lakatos János)