2024. szeptember 13., péntek

Magas színvonal és csodás ízvilág

Több mint 150 minta érkezett a szenttamási pálinkafesztiválra

Az idén harmadik alkalommal szervezték meg Szenttamáson a Bácska Szíve Pálinkaversenyt, amelyre 2024. szeptember 6-áig lehetett benevezni. 

Balázs Csilla, a rendezvény koordinátora elmondta, a pálinkamintákat az idén is hattagú bírálóbizottság bírálta el, közülük öten a Szent Miklós Pálinka Lovagrend tagjai. A megadott határidőig 153 minta érkezett be, ebből 24 bronz, 52 ezüst és 62 arany minősítés született.

− Szenttamásról az idén 41 minta érkezett és nagy örömünkre 18 arany minősítést kapott. Ezek közül a minták közül választották ki a falu legjobb pálinkáját, akinek tulajdonosa pénteken este elkapja a vándorserleget. A beérkezett mintákat gyümölcsfajták alapján is kategorizáltuk, így további díjakat is kiosztanak.

Mint megjegyezte a versenyre 7 minta érkezett Magyarországról, de volt résztvevő Szlovéniából és Észak-Macedóniából is. 

– A mintákat leadhatták a falugazdász irodákban is. Érkeztek pálinkák postán keresztül is, sajnos egy csomag Szendrőről késve érkezett meg, de utólag a benne található mintákat is elbírálták, így összesen 157 mintát osztályoztak le. A minták Nagyfényről, Zomborból, Zentáról, Bajmokról, Budiszaváról, Nišből, Topolyáról, Nagybecskerekről, Belgrádból, Zimonyról, Királyhalomról, Verbászról, Kúláról, Bácsfeketehegyről, Temerinből stb. érkeztek. Az idén barack- és szilvapálinkából volt a legtöbb minta, de érkezett meggy-, cseresznye-, szőlő-, alma-, körte-  és eperpálinka, továbbá málna-, füge-, földieper-, szeder-, naspolya- sőt, sütőtökpálinka is. Likőrökkel is beneveztek, amelyek Zimonyból, Nagyfényről, Titelről, valamint Magyarországról és Észak-Macedóniából érkeztek – mondta Balázs Csilla.

A szenttamási Pulai József tanúsítvánnyal rendelkező hivatalos pálinkabíráló, a minőségről, a felhozatalról és az osztályzási kritériumokról szólva elmondta, az előző évekhez viszonyítva az idén sokkal minőségibb pálinkákkal neveztek be a versenyzők.

− A zsűritagokkal együtt elégedettek vagyunk az idei Bácska Szíve Pálinkafesztivál szervezésével, azzal pedig különösen, hogy sok szenttamási minta érkezett, de nem utolsósorban a pálinkák minősége is sokkal jobb mint korábban. A beérkezett minták ideális, klimatizált helyiségben voltak, ahol 20 fokon tárolták őket. A szervezők szétosztották a mintákat gyümölcsfajták szerint, és poharakban, megfelelő kódszámmal ellátva vitték a zsűri tagjainak elbírálásra, tehát közülünk senki sem tudta, hogy kinek a pálinkáját kóstolja. Húszpontos bírálati alapon bíráltunk, és kiszűrtük a hibás pálinkákat. Hibás pálinkának számít, ahol az előpárlat és utópárlat nem megfelelő, ide tartozik még a cefrehiba és a penész. Nem osztályoztuk, hogy a pálinka mennyire „erős”, de szerintem jövőre már ezt is figyelembe vesszük. Ami pedig a kritériumokat illeti, négy fontos dolgot tartottunk szem előtt: az íz és az illat harmóniában kell hogy legyen, továbbá a tisztaság, vagyis átláthatóság, végül pedig hibátlannak kell lennie, tehát nem érződhet rajta más – például a penész, vagy a hordó –, csupán a gyümölcs, amiből készült. Egy mondatban úgy is összefoglalható, hogy a Bácska Szíve fesztivál rangos, a pálinka ízvilágában gazdag rendezvénynek számít, amelyhez több hasonlót is szerveznek az országban, de szerintem kevés üti meg ezt a magas színvonalat. Végül, de nem utolsósorban rendkívül fontos volt számunkra, hogy először érkeztek hozzánk megfigyelők, hivatásos külföldi és hazai szakemberek, akik végignézték és osztályozták a zsűrizés menetét, amit utólag eljuttatnak hozzánk – mondta Pulai József, a bírálóbizottság egyik tagja. 

Végezetül tegyük hozzá, hogy a pálinkamintákat a búcsú első napján (pénteken) a díjkiosztót követően a vendégek is megkóstolhatják.

Nyitókép: A beérkezett pálinkamintákat három kéttagú bizottság osztályozta (Fotó: P. J.)