A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ 1868. február 2-án alakult meg, és ez Vajdaság legnagyobb múltú kulturális intézménye. Az évértékelőt és tisztújító közgyűlést február 23-án tartották meg.
A munkaelnökség megválasztását követően kinevezték a jelölőbizottságot, majd a jelenlévőket Goga Zsolt, az intézmény eddigi vezetője köszöntötte, aki egyebek mellett elmondta, a Népkörben mindig az a cél, hogy minél több fiatal és kúlai magyar kapcsolódjon be a különböző aktivitásokba.
− Legtöbbet a fiatalokkal foglalkozunk, ebben látjuk egyesületünk erejét és működésének jövőjét, amikor együtt, csapatként dolgozunk közösségünk érdekeiért. Rendkívül fontos, hogy fiataljaink számára legyen egy hely, ahol művelődhetnek, szórakozhatnak, tájékozódhatnak, ahol ápolhatják és megőrizhetik hagyományainkat – mondta Goga Zsolt.
Őt követően Valka Károly, az egyesület alelnöke szólalt fel, aki úgy fogalmazott, hogy a Népkör az elmúlt 157 év folyamán őrizte mindazt, ami érték: művelődési életünket, múltunkat és hagyományainkat jeleníti meg.
− Köszönet minden kúlai polgárnak a kitartásért, hogy a legnehezebb időkben sem adták fel a reményt, akkor is harcoltak, amikor könnyebb lett volna feladni. A konkrét eredményeket követően továbbra is teljes erőbedobással dolgozunk – fogalmazott.
2024 munkajelentését ismertetve Lázár Béla egyebek között kiemelte, a munka a rendszeres tevékenység mellett a hagyományos rendezvényeken alapul.
− Ezek által is bizonyíthatjuk, hogy következetesen azok az értékek mellett állunk ki, amelyeknek köszönhetően elismertek és megbecsültek lettünk/vagyunk szélesebb közösségünkben is. E tevékenységet szakosztályaink aktivitásában látjuk, az ünnepeink megtartásával is bizonyítjuk kiállásunkat magyarságunk mellett, ami egyesületünk fő célja – mondta a titkár.
Ezt követően időrendi sorrendben ismertette a csoportok tavalyi tevékenységét és az elért eredményeket, majd Huber Anikó, a Népkör szervezőtitkára az idei terveket vázolta fel.
A harmadik napirendi pont az elmúlt évre vonatkozó pénzügyi jelentés volt, majd a testület tagjai elfogadták az idei munkatervet, végül pedig új vezetőséget választottak. A közgyűlés ajánlóbizottsága javaslatára egyhangúlag ismét bizalmat szavaztak Goga Zsolt eddigi elnöknek, az alelnök továbbra is Valka Károly, a titkár pedig Lázár Béla. A választmányi tagok: Bajai Attila, Benedek Dániel, Blaskó Imre, Burity Bálint Melinda, Fárbás Endre, Fárbás Máté, Fenyvesi József, Gonczlik Karolina, Gonczlik Zoltán, Hugyik Attila, Hugyik Pál, Kozma Ferenc, Laczkó-Jut Laura és ifj. Valka Károly.
A felügyelőbizottsági tagok: Kanyó Antal, Magyarics János, Major András, a helyettes tagok pedig: Farkas Szabolcs, Holló Zsolt és Puskás Ferenc.
A közgyűlés végén a Népkör elnöke köszönőlevelet adott át mindazoknak, akik az elmúlt időszakban különböző sikereket értek el, illetve aktívan hozzájárultak az egyesület munkájához. Az est közös vacsorával és társalgással zárult.

Nyitókép: Csoportkép. A kúlai Népkör MMK vezetősége (Fotó: Paraczky László)