2024. december 22., vasárnap
GUNARAS

A huszadik faluünnep

Szántóverseny, kenyérszentelő, kiállítások, koncert – Falunap Gunarason

Gunarason a hétvégén tartják a falunapot, a település legnagyobb rendezvényét.
Az idei évben, a tavalyi kényszerszünetet követően, huszadik alkalommal szervezik meg. Augusztus 7-én és 8-án kerül rá sor, és akárcsak korábban, ez alkalommal is gazdag program várja a vendégeket.

Kovács Viktor, a gunarasi helyi közösség tanácsának alelnöke arról számolt be lapunknak, hogy a falunap az a rendezvény, amit az összes helybéli a legjobban vár. A vasárnapi napon előfordul, hogy megkétszereződik Gunaras lakosságának száma, hiszen a helyi közösségnek ezerszáz lakosa van, és volt olyan év, amikor a falunapnak megközelítőleg két-háromezer vendége volt.

A huszadik gunarasi falunapi rendezvénysorozat augusztus 7-én, szombaton kezdődik a hagyományos szántóversennyel 9 órakor a Mackósoron. A Civil Központban 20 órakor filmvetítés lesz. Augusztus 8-án, vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a Szántó Arnold-emlékhorgászverseny a szvetityevói tavon, 12 órakor pedig a főzőverseny a faluháznál. 13 órakor nyitják meg a falunapi kiállításokat, 16 órakor a tűzoltó-bemutató kezdődik. 16 óra 30 perckor eredményhirdetés, majd 17 órakor hálaadó szentmise és kenyérszentelő lesz. 20 órakor művelődési műsor, majd az est sztárvendége, Csordás Tibi lép fel. A 22 órára tervezett tűzijáték után retró diszkó lesz a Fehér Szarvasban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás