2024. december 22., vasárnap
MOHOL

Fatelepítés a felújított iskolaudvarban

Moholon zöldesítik a Novak Radonić iskolát és környékét

A moholi Novak Radonić Általános Iskolában pénteken fatelepítési akciót tartottak az intézmény dolgozói és diákjai Ada község önkormányzatával, a moholi helyi közösséggel és a Zöldike Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve. A munkaakción mintegy harminc felnőtt és diák vett részt, akik közel ötven facsemetét, köztük juhart, tuját, szivarfát, fenyőt, hársot telepítettek a felújított iskolaudvarban, valamint az iskola előtti utcákban. Rade Radulaški iskolaigazgató elmondta, hogy az iskolaudvar felújítása után tervezték a zöldövezetek zöldesítését, de a jelenlegi járványhelyzet miatt ebben nem tudnak nagy számban részt venni a diákok, amit viszont nagyon sajnálnak, mert ez lett volna a szándékuk.

– Ez a munkaakció megkoronázza az iskolánk felújítását, amely tavaly február óta zajlott, és a munkálatok ezzel a zöldesítéssel lezárulnának az iskolaudvarban, valamint azon kívül az iskola előtt, a Testvériség-egység és az Október 8. utca felőli bejáratoknál. Az elmúlt év szeptemberében az udvar egy részén, ahol már befejeződtek a munkálatok, elvégeztük a terület zöldesítését, és nagyszámú facsemetét telepítettünk. Az iskolaudvar maradék részének, a parkolónak és a sportpályáknak a befejezését követően most vált lehetővé, hogy az intézménynek ezt a területét is bezöldesítsük, valamint az iskola előtti részt a Testvériség-egység és az Október 8. utcában – nyilatkozta Rade Radulaški.

A moholi diákok is részt vettek a fatelepítésben

A moholi diákok is részt vettek a fatelepítésben

A Zöldike Természetvédelmi Egyesület több önkéntese is részt vett az egynapos munkaakción a moholi általános iskolában. Báity Ferenc, az egyesület elnöke elmondta, hogy nagy örömmel vettek részt a fatelepítésben a felújított iskolaudvarban, illetve az intézmény környékén, ahova többféle fát telepítettek.
– A Zöldike Természetvédelmi Egyesület besegít a munkaakción, hogy megmutassuk az iskola tanulóinak és dolgozóinak, hogy érdemes fát ültetni, és minél több facsemetét kell elültetni. Ada község polgárait pedig arra kérném, hogy akinek van lehetősége és helye, valamint jó szándéka a fatelepítésre, minél több fát ültessen el a környezetében – közölte Báity Ferenc.

A moholi helyi közösség 38 000 dinárral támogatta fatelepítést a Novak Radonić iskolában. Radmila Đurović tanácselnök elmondta, hogy anyagi eszközökkel is támogatták a fatelepítést, mert szerettek volna hozzájárulni az iskolaigazgató erőfeszítéseihez, hogy mielőbb rendbe tegye az iskola területét, hiszen ebbe az intézménybe járnak a gyerekeik. Kiemelte, hogy a moholi helyi közösség igyekszik rendezett faluképet kialakítani Moholon, ezért kihasználták ezt az alkalmat is a település szépítésére. A moholi tanácselnök megjegyezte, hogy jól együttműködnek az iskolaigazgatóval, akivel a gyerekek és a szülők is elégedettek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás