2024. december 22., vasárnap

Majálisi vidámságok

Vajdaság-szerte a szabadban ünnepelték meg a munka ünnepét – Kilencvenkétezer látogató Palicson

Az időjárás az idén kegyes volt a munka ünnepét szabadban töltők számára. A hosszú hétvége igazi tavaszi napsütéssel köszöntött be, ami kitartott egészen keddig, amikor sok helyütt beborult az ég. A szabadban majálisozók kedvét ez sem vehette el, hiszen az eső nem esett és a hőmérséklet is több mint elegendő volt a majálisi piknik befejezésére. Habár a munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, és a legtöbb országban, így Szerbiában is hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni, az elmúlt évtizedek során az ünnep elvesztette munkásmozgalmi jellegét. Manapság elsősorban a szórakoztató és aktív pihenést nyújtó programok szervezésére, valamint a természetben és a családdal való időtöltésre tevődött át a hangsúly. Ezen programok közül Szerbiában a palicsi majális számít a legnagyobb ilyen jellegű rendezvénynek.

A Palics Park Kft. szervezésében immár 38. alkalommal rendezték meg a palicsi majálist, amelyen egyebek mellett ezúttal is kirakodóvásár, vidámpark, valamint gazdag étel- és italkínálat várta a látogatókat.

A palicsi majális már szombaton megkezdődött, számolt be Dencs Valéria, a Palics Park Kft. igazgatója lapunknak.

– A palicsi majális első három napjára 77 ezer látogató, míg a keddire 15 ezer majálisozó érkezett Palicsra, tehát összesen 92 ezer polgár látogatott ki a tópartra – nyilatkozta kedden délután az igazgató.

Hozzátette, a tóparton 120 kiállító várta portékáival a vendégeket. A tízezer négyzetméteres vidámparkban 27 eszközt állítottak fel, amelyek között minden korosztály tagjai megtalálhatták a számukra érdekeset. A legkisebbeket például kisvasút, különböző hattyús körhinták várták. Az igazgató azt is elmondta, hogy a majális idejére már hetekkel korábban minden palicsi szálláshelyet lefoglaltak a vendégek, és az idény végéig, vagyis október végéig már csak elvétve akadnak szabad szálláshelyek a településen.

A látogatókat a majális ideje alatt több sátorban is gazdag ételkínálat várta. A legnépszerűbb fogás a pljeskavica és a sült malac volt, amit természetesen helyben sütöttek a Szerbia különböző településeiről érkező vendéglátósok, de vásárolható volt lángos és kürtőskalács is. A sétányon több kézműves igényesen kidolgozott termékeivel találkozhatunk, de természetesen jelen voltak a vásári árusok is.

A palicsi majális ideje alatt az állatkert hosszabbított munkaidővel és számos programmal várta a látogatókat. Elsején sor került a 46. Trimbire, aminek keretében ezúttal is számos szabadkai polgártársunk gyalogosan, kerékpáron, vagy rolleren ment Palicsra, ahol tombola is várta őket.

Ellustult ünnep Újvidéken

Újvidéken is jóval kisebb robajjal tombolt végig a munka ünnepe a városon, mint a korábbi években. Május elsején kísértetiesen üresek voltak az utcák, a lakónegyedekben a parkolóhelyek egyharmada üres volt, ilyesmire csak nagyon ritkán van példa. Csak azok maradtak a városban, akiknek muszáj volt itt maradniuk. A Kamenicai parkból sem volt látható, hogy sűrű rostélyosfüst szállott volna a magasba, és a Betyárstrand környékéről sem csapta meg az arra sétáló orrát a parázson sült hús illata. A lakók tehát többségben már korábban elmentek, többnyire a Fruška gorára, de volt, aki távolabb. Azok, akik a városban maradtak, általában a Strandon és a nyitva tartó éttermek valamelyikében ünnepeltek. A városban viszonylag sok vidéki, verbászi, topolyai és legfeljebb 50 km körzetből érkező család volt látható.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Szervezett programok Bácsfeketehegyen, Kishegyesen és Gunarason

Bácsfeketehegyen a szokásos tábortüzet szombaton tartották meg, a nyári színpad melletti téren, míg a májusfát vasárnap állították fel. A gyerekeket és szüleiket vidám táncház várta, amely során a májusfát is körbetáncolták. Ezt egy rajpályázat eredményhirdetése követte, amit a legfiatalabbaknak írtak ki, a tavasz témakörben, az események sorát pedig zsákbafutás-verseny zárta.

Kishegyesen május elsején a labdarúgópályán tartottak humanitárius jellegű majálisozást. Az eseményt a Vöröskereszt koordinálta, de több civil szervezet bekapcsolódott a szervezésébe, valamint Kishegyes község önkormányzata, a kishegyesi helyi közösség és számos helyi vállalkozó is támogatta. Érdekes játékok várták a gyerekeket, volt tűzoltó bemutató és lehetett lovas kocsikázni. A majális teljes bevételéből kirándulást fognak szervezni azoknak a gyerekeknek, akik ezt nem engedhetnék meg maguknak.

Gunarason is egész napos program várta a majálisozni vágyókat a labdarúgópályán. Az elseje előtti héten munkaakciót szerveztek. A majálist ez alkalommal is az Univerzum Ifjúsági Klub és a gunarasi helyi közösség szervezték, az esemény pedig szokásosan sok érdeklődőt vonzott, a nap során kb. 500 ember fordult meg a majálisozáson. Reggel kezdődött a főzőverseny, amelynél az idén értékes nyereményekkel növelték a tétet. Végül a Sárga bögre, görbe bögre csapata nyerte a főzőversenyt, és hozzájuk került a fődíj, egy mikrohullámú sütő. A gyerekeket egész nap trambulin, légvár és kézműves sarok várta, és ez alkalommal sem maradt el a tábortűz.

Magyarkanizsán a szabadtéri kikapcsolódást választották a legtöbben

Sokan már a hétvégén a szabadban töltötték az ünnepnapokat Magyarkanizsa községben. A Tisza-part a jó idő beköszöntével a helyiek egyik kedvenc sétálóhelye, most azonban megsokszorozódott a Magyarkanizsán pihenők száma. A kemping hivatalosan ma nyit ki, de ezúttal is már hamarabb, a hétvégétől kezdve birtokba lehetett venni, ráadásul teljesen ingyenesen. Hétfőn nemcsak a főzőhelyek teltek meg, hanem a vendéglátóipari-egységek teraszai is. Kirakodóvásárosok is megjelentek, sőt egy minden eddiginél nagyobb körhinta is várta a szórakozás kedvelőit. Sokan tettek kellemes sétát a Tisza-parton, a körpadnál is volt lehetőség időt tölteni, még azoknak is, akik nem sütni-főzni mentek társasággal, hanem fordultak egyet.

A község másik legforgalmasabb helye a martonosi Tandari-tanya volt, ahol szintén gyönyörű környezetben tölthették el az időt azok, akik ott főzőcskéztek, de a gyerekek számára itt is számos szórakozási lehetőség állt rendelkezésre. Akár csillámtetoválást szerettek volna, akár állatok közelségében lenni, mindenkinek adott volt a lehetőség.

A tóthfalui búcsú pedig a hagyományok tovább éltetéséről szólt. Ott is sétáltak a délelőtti órákban az emberek, a már évtizedek alatt megszokott vendégségek is ugyanúgy a régi időket idézték meg, míg az oromi tó környéke nem csak a táborozóktól, hanem a horgászoktól is tarkállott, így a május elseje a természet újjáéledésének ünneplése is volt Magyarkanizsa községben, ahol megannyi természeti kincs van.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Megtelt a Palicsi-tó sétánya (Benedek Miklós felvétele)