2024. augusztus 1., csütörtök

Árultak, vásároltak és jótékonykodtak

Adán először tartottak bababörzét, amelyet a nyár végén újra megszerveznek

A zentai példa nyomán Adán a hétvégén első alkalommal rendeztek bababörzét a helyi általános iskola tornatermében, ahol 35 helybeli és vidéki árus igyekezett jutányos áron eladni a kinőtt, de jó állapotban lévő gyermekruházatot és lábbeliket, valamint kiszolgált babakocsikat és megunt gyerekjátékokat az ugyancsak helyi és vidéki vásárlóknak. A rendezvényt Báthory Judit, Anđelković Tamara és Pintér Éva szervezte meg az adai általános iskola támogatásával, amely a helyszínt biztosította.

– A legutóbbi két alkalommal részt vettünk Zentán a bababörzén, és ott született az ötlet, hogy Adán is megszervezhetnénk a rendezvényt. Az ötletadó Szalai Teodóra volt, a zentai bababörze szervezője, akinek ezúton is köszönjük a segítséget – mesélte Báthory Judit. – A rendezvényt azért szerveztük meg, hogy az árusok és a vevők is jól járjanak. Az árusok azért, hogy minél kisebb legyen otthon a rendetlenség a tavaszi nagytakarítás során, minél kevesebb zacskót kelljen ide-oda pakolászni, és persze a nyaralásra is össze lehet gyűjteni némi zsebpénzt. A vevők pedig azért, hogy minél olcsóbban jussanak hozzá a jobb minőségű ruhákhoz. A bababörzén most főleg a nyári idényre pólókat, rövidnadrágokat, szandálokat, kisruhákat, fürdőruhákat lehet vásárolni, de vannak nagyobb tárgyak is, babakocsik, kishinták és játékok. Mindezt a bolti ár negyedéért, feléért megvásárolhatják a vásárlók. Minden kezdet nehéz, de szervezőként elégedett vagyok a bababörzével. Én nem számítottam ennyi árusra. Először úgy terveztük, hogy az iskola ebédlőjében pakoljuk ki a holmikat, de a nagy érdeklődés miatt szükségesnek bizonyult a tornateremben megtartani, miután 35 árus jelentkezett be, és a vevők is nagy számban érdeklődtek. Az árusok Magyarkanizsáról, Zentáról, Törökfaluból, Moholról, Péterrévéről és Adáról jöttek. A bababörzén vannak olyanok, akik vevők és árusok is egy személyben. A bababörzét szeretnénk megszervezni minden évszak elején a nagytakarítások alkalmával. A következő bababörze Adán augusztus végén, szeptember elején várható, és ugyanitt szeretnénk megtartani – közölte a szervező.

Az adai bababörzét ez alkalommal a jótékonykodásra is felhasználta a Segítő Kéz, Vajdaság – jótékony emberek és adományozók csoportja, amely 5000 tagot számláló Facebook-csoport és összefogás egyben szinte a tartomány egész területéről. Az összefogás egyik adai tagja, Rica Zita elmondta, hogy adományokból tartják fenn a csoportot és segítenek a rászorulóknak. Ezért fordult hozzájuk segítségért a helybeli Stepić Jolán, aki anyagi támogatást kért a férje gyógykezeltetésére, aki súlyos beteg és munkaképtelen, az asszony pedig már hat hónapja nem kapott fizetést.

– Arra gondoltam, indítok egy olyan jótékonysági akciót, hogy akik támogatni szeretnék a családot, azok a pénzadományaikkal segíthetnek. Önként vállaltam, hogy kijövök a börzére árulni. Minden bevételt, amely az eladott ruhákból származik, átadunk a családnak, ennyivel tudunk nekik segíteni. A ruházatot helybeliek és vidékiek adták össze, Szabadkától Moholig mindenki megmozdult, rengeteg adomány összejött, játékok és ruhák, nagyon sok mindent kaptunk. Sokan támogatják és segítik a családot – közölte Rica Zita.