2024. augusztus 2., péntek

Mindenekelőtt az egészség

Az adai Egészségház is részt vesz egy roma szervezet egészségügyi projektumában

A törökbecsei Vajdasági Roma Nők civil szervezet Mindenekelőtt az egészség II. elnevezéssel bonyolít le közös projektumot az idén a nagybecskereki, az óbecsei, a törökkanizsai és az adai egészségügyi intézményekkel a romák egészségügyi ellátásának javítása, valamint az esetleges diszkrimináció megakadályozása végett. A belgrádi Nyitott Társadalom Alapítvány által finanszírozott projektumról hétfőn Adán, az Egészségházban kerekasztal-megbeszélést tartottak a roma szervezet képviselői, a házigazda intézmény vezetősége, valamint a helyi páciensekből álló önkéntes csoport, amely szintén részese lesz a programnak.

A kerekasztal-megbeszélés Adán

A kerekasztal-megbeszélés Adán

A kerekasztal részvevőit dr. Tóth Barna Elvira, az Egészségház igazgatója köszöntötte, aki hozzátette: a megbeszélés témája, hogyan tudnánk javítani az egészségügyi ellátás színvonalán azokban az egészségügyi intézményekben, amelyek részt vesznek a projektumban. Mint mondta, amikor felkérték az intézményünket, hogy kapcsolódjon be a roma szervezet projektumában, akkor a kérésnek nagyon szívesen eleget tettek. Hiszen hasonló célokat tűztek ki az Egészségház stratégiai tervében, illetve az intézmény vezetőségének egészségügyi politikájában is szerepel, hogy a lakossággal együttműködve igyekeznek javítani az egészségügyi ellátás színvonalán. Ebben együttműködnek mindazokkal a sérülékenyebb csoportokkal, amelyek fokozottabb figyelmet érdemelnek, köztük a krónikus betegségben szenvedő személyekkel, a fiatalokkal, a romákkal és a mozgássérültekkel.

A megbeszélés folytatásában Vasa Milićev, a roma szervezet képviselője ismertette a projektumot, amelynek célja, hogy a roma lakosság számára elérhetővé tegye a megfelelő egészségügyi ellátást. A projektum célkitűzése még az is, hogy a kinevezett páciensi csoport és az egészségügyi intézmények vezetősége között intenzív kommunikáció alakuljon ki, hogy rámutassanak a hiányosságokra és az ellátás minőségére. A célok között szerepet a helyi önkormányzatokban az egészségügyi tanácsok megalakítása is. Mint mondta, az erre vonatkozó törvény kidolgozása folyamatban van. A szervezet elképzelése szerint ebben helyet kapnának a romák is. Továbbá a projektum során adatbázis is készül a romákat érintő esetleges diszkriminációról az egészségügyi ellátás során. Vasa Milićev kiemelte: arra törekszenek, hogy a négy községben lebonyolított projektum modell értékű legyen, és alkalmazzák az egész országban.