2024. december 22., vasárnap

Csókán jártak a Bencés Diákszövetség tagjai

Az itteni magyarság történelmével, mindennapjaival ismerkedtek

A Bencés Diákszövetségbe az alapító, Jáki Teodóz (1929–2013) atya, szerzetes pap, népdalgyűjtő olyan embereket hívott meg, akik Pannonhalmán vagy Győrben tanultak a bencéseknél. A szövetség irányítását később Bíró László püspök vette át, aki Paskó Csaba lelkipásztort, karnagyot, zenetanárt kérte fel a nemes munka folytatására, aki évek óta ennek a közösségnek a lelki vezetője.

A tevékenységeik közé tartozik, hogy minden évben szerveznek egy Nagy-Magyarország-körutat. 2015-ben már jártak Vajdaságban, most ismét ellátogattak erre a vidékre. Paskó Csaba ajánlására Csókát is útba ejtették, hogy ismerkedhessenek az ottani magyarság történelmével, mindennapjaival. A csoportot Hajdú Sándor csókai plébános és Kormányos László tartományi sport- és ifjúsági segédtitkár fogadta. Elsőként a csókai Szentháromság katolikus templomot tekintették meg, ahol Csonti István Plakett díjas helytörténész ismertetőjét hallgatták meg. A program folytatásában a helybeli Léderer-kastélyt mutatta be a vendégeknek Zombori Csaba tanár, majd betértek a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházába.

– Nagy öröm számunkra, hogy fogadhattuk az anyaországból érkező látogatókat. Elmondtam nekik az egyesületünk rövid történetét, valamint azt, hogyan lett a „mórásoknak” saját székházuk. Hangsúlyoztam, hogy érdemes kiállni saját magunkért, közösen a minket támogató magyar politikummal, ami esetünkben a Vajdasági Magyar Szövetség, mert a közösség erejében rejlik az igazi erő – nyilatkozta Kiss Tóth Erika, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnök asszonya.
A Csalogány asszonykórus a legújabb népdalcsokrával lepte meg a jelenlévőket, akiket az egyesület nemrégiben kiadott Titkos fényű csillag támad című CD-lemezével ajándékoztak meg. Arra kérték a látogatókat, vigyék a csókaiak jó hírét, és hozza vissza őket a szeretet és a kíváncsiság, hogy a következő alkalommal folytatódhasson az ismerkedés.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás