Kishegyes Község Rokkantnyugdíjas Egyesülete megtartotta évi közgyűlését. A kishegyesi tűzoltóotthonban csaknem 60 tagja gyűlt össze az egyesületnek, hogy megvitassák az aktuális napirendi pontokat. Balaton Erzsébet, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a közgyűlés megvitatta a múlt évi eredményeket és az idei terveket.
– Napirenden volt az 2023. évi beszámoló, amelyben ismertettük a tavalyi tevékenységeinket. Emellett szó volt a múlt év pénzügyi jelentéséről, valamint az idei költségvetésünkről és terveinkről is. Az idén, akárcsak a korábbi években, 7-8 programot fogunk megvalósítani a munkaügyi minisztérium támogatásával. Lesznek kézműves-foglalkozások, sportprogram és egészségügyi előadások. Tavaly megalakult a kártyacsoportunk, így az idén nagyobb figyelmet kapnak a kártyaversenyek. Rendszeresen részt veszünk versenyeken a környékünkön, és természetesen mi is szervezünk megmérettetéseket. Az idén lesz még egy kisebb és egy nagyobb kártyatornánk bridzsben. Mint minden évben, az idén is a tervek között szerepel egy kirándulás, reméljük megvalósul. Erre mindenképpen ősszel kerül sor, mert figyelembe kell vennünk, hogy az időjárás megfelelő legyen tagjaink számára – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy decemberben rendszeresen megünnepelik a fogyatékkal élők nemzetközi napját. Külön kiemelte, hogy a Szerb Haladó Párt az idén is élelmiszercsomaggal támogatta az egyesületet, amit a tagság a közgyűlés után vehetett át.
A tagság községi szinten eléri a 115 főt. Ennek fele aktív tag – tudtuk meg Balatontól, aki arról is beszélt, hogy az idén sok új tag is jelentkezett az egyesületbe: idáig két rendes és négy támogató tag, ami kimondottan jó évkezdés, tekintve, hogy tavaly összesen hét rendes és kilenc támogató tag jelentkezett.
– Örülök, hogy sokan hallottak rólunk, és beiratkoznak az egyesületbe. A kártyacsoport iránt is van külön érdeklődés, akárcsak az egyesületi tagság iránt. Minden községbeli rokkant tagja lehet egyesületünknek, kedden és pénteken 9 és 12 óra között jelentkezhetnek az irodánkban, ami az önkormányzatban, a régi katonaügyosztály épületében található – mondta az elnök.
A rokkantnyugdíjas egyesület munkáját támogatja a munkaügyi minisztérium, Kishegyes község önkormányzata, a Substratum vállalat, a Big Chick húsipari vállalat és a Robi pékség.
Nyitókép: A rokkantnyugdíjas egyesületnek 115 tagja van a kishegyesi községben / Lakatos János felvétele