A kishegyesi Szent Anna katolikus templom orgonája a XIX. század második felében készült. Sajnos az idő megtette a magáét, és egy ideje használaton kívül van a hangszer. Különböző alkalmi helyettesítéseket követően sikerült tartós megoldást találni a problémára. Ft. Bartus Ervin plébános elmondta, hogy elődjétől vette át ezt a projektumot.
– A kishegyesi orgona az elmúlt másfél évszázadban sok szolgálatot tett, csak már régiek az alkatrészei. A hangszer felújítása nagy anyagi beruházást igényelt volna, és az éves karbantartása is jelentős összegeket emésztett volna fel. Emiatt az egyházközösségen belül úgy láttuk jónak, hogy új, digitális orgonára van szükség. Én csak belecsöppentem az eseményekbe, mert Kara Nándor, az Apostoli Nunciatúra munkatársa kezdte meg a gyűjtést az új orgonára. Mivel ő liturgikus szakember, ezért nagyon jó minőségű orgonát választott. Már megérkezett a hangszer a temlomba, és ellátja a szolgálatát. Részemről is jó döntés volt, hogy folytattam ezt a projektumot – közölte ft. Bartus Ervin, majd arról is szólt, hogy Olaszországból érkezett a Viscount Domus S4-es orgona. Egy belgrádi zeneszaküzleten keresztül sikerült behozni az országba, amely minden szükséges dolgot elintézett, és határidő előtt leszállította a hangszert.
![Az új orgona ideiglenes helyén (Lakatos János felvétele) Az új orgona ideiglenes helyén (Lakatos János felvétele)](/Aktualis/261021/image-thumb__261021__msz-article-nocrop/c14%20org03_resize.jpg)
Az új orgona ideiglenes helyén (Lakatos János felvétele)
Az új hangszer anyagilag komolyabb befektetést igényelt, amit a kishegyesi plébánia nem engedhetett meg magának – tudtuk meg a plébánostól.
– A digitális orgonára gyűjtést indítottunk, amit a püspökség engedélyezett. Ez egy évig tartott, többek között a kishegyesi hívek, különböző cégek és Kishegyes község önkormányzata adományozott. Fontos tudni az új orgonáról, hogy a régihez képest nem igényel éves karbantartást. Ebből a szempontból olcsóbb és praktikusabb a használata, de a feladatát ugyanúgy ellátja. A gyártó szerint 15 évig nem fognak elöregedni az alkatrészei, vagyis jó esetben addig nem kell semmit sem kicserélni rajta. Ez számunkra bőven elég, ráadásul minőségi hangszer. Teljesen meg vagyunk elégedve a hangjával – mondta ft. Bartus Ervin.
Az új orgona még nem került a végleges helyére, a másik mellé. Az elképzelések szerint a régit sem fogják lebontani – tudtuk meg a plébánostól.
– Nincs szándékunkban szétszedni a régi orgonát, mert az a templom összképét is rombolná. Műemlékként szeretnénk megőrizni. Az új hangszer mellette kap helyet, így jó összképet fog adni az új orgona hangja és a régi orgona szépsége. A hívek talán észre sem vennék, hogy elektromos orgona szól, mert a hangja teljesen betölti a templom terét – fogalmazott ft. Bartus Ervin.
Ez komolyabb beruházás volt az egyházközösség számára, de maga a templom is igényel javítási munkálatokat. A plébános elsőként az épület szigetelését említette, mint megoldandó feladatot. A tetőszerkezetet is át kell nézni, mert eddig csak toldozták-foldozták, viszont szükség lenne egy átfogó felújításra. A tervek között szerepel az elektromos hálózat cseréje, a templom világításának felújítása és egy komolyabb belső festés – számolt be a kishegyesi plébános.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Ft. Bartus Ervin plébános elégedett az új elektromos orgona hangjával (Lakatos János felvétele)