A magyarkanizsai egyesület már húsz éve fogja egybe és veszi a szárnyai alá a sérült fiatalokat, és ezáltal egyúttal a szüleiket, hogy támogassa őket. Ez a támogatás kibővült, ugyanis az
Magyarkanizsa
Az oromparti Rózsa Károly és párja, Horvát Nikoletta közel 130 hold földet művelnek. Károly ebbe született bele, hiszen a szülei is ezt csinálták. Azt mondja, amióta az eszét tudja, azóta hajtj...
Az egyik magyarkanizsai polgár meglepetéssel tapasztalta, hogy egy belgrádi ügyvédi iroda végrehajtás terhe mellett felszólította, hogy fizessen be az ügyvédi iroda folyószámlájára 17 053,54 dinárt, közel 150 eurót a Szegeden elmulasztott parkolási díj miatt. Az ügyvédi irodát a tartozás behajtására a Szegedi Közlekedési Kft.
Magyarkanizsa önkormányzata sikeresen pályázott vissza nem terítendő támogatásra a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárságnál, melynek köszönhetően több mint félmillió dinár értékben reklámtáblákat készíttettek azon községbeli gazdák számára, akik helyi termékeket állítanak elő. Összesen 42 tábla készült, melyeket a települések bejáratánál vagy központjában helyeztek el.
Golda Meir, Izrael alapítóinak egyike mondta egyszer, hogy az ember nem törölheti ki és ne is akarja kitörölni a múltat csak azért, mert nem illik a jelenhez. Márpedig a térség, mindenekelőtt a vaj...
Szerda délelőtt a magyarkanizsai önkormányzat a civil szervezetek számára kiírt pályázatok nyerteseivel kötött szerződést. A község civil szervezeteinek minden évben lehetőségük nyílik részesülni a...