A martonosi temetőben péntek délután ünnepélyes keretek között szentelték föl az I. világháborúban elesett hősök felújított emlékművét.
Fotó: Puskás Károly
A tisztelgés a martonosi művelődési társaság katonadalaival kezdődött, majd dr. Forró Lajos, a Délvidék Kutatóközpont Egyesület alelnöke kiemelte, hogy sok délvidéki ember is hozzájárult ahhoz, hogy az emlékművet sikerült felújítani, emellett köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Bethlen alapnak az anyagi segítségért, valamint Tandari Erzsébetnek, aki kikutatta, hogy egykoron hogy nézett ki az emlékmű.
– Mindig nagyon örülök, amikor egy-egy ilyen esemény kapcsán ilyen nemzeti összefogást tudunk bizonyítani, hogy őseink számára méltó emlékhelyeket állítsunk. Mi, magyarok mindig a legjobb fiainkat adjuk a Golgotára, így történt ez az első világháború idején is. Az utódok dolga, hogy méltóan őrizzék az emléküket, a gyermekeinknek pedig példát mutassunk ebben – mondta Forró Lajos. Lapunknak elmondta, hogy 1917-ben emelték az emlékkeresztet a városközpontban. A későbbi sorsa hányatott volt, mert a temetőbe került, a kommunizmus ideje alatt szétbontották a talpazatát, és már csak a kereszt meredt ki a földből. A felújítást úgy végezték, hogy minél több eredeti rész maradjon meg.
Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy az emlékmű kőbe vésett fájdalom.
– A Jóisten úgy teremtett minket, hogy képessé tesz felejteni, hogy el tudjuk viselni a tragédiákat. Megtehetjük azt, hogy fátylat borítunk a múltra, túl is tudjuk élni, de azt nem tehetjük meg, hogy nem emlékezünk, hogy gyermekeinknek nem adjuk át a történelem tapasztalatait.
Kakas Béla azt is kifejtette, a magyar kormány számára a legfontosabb, hogy a határ két oldalán lévő embereket összekösse, amire kiváló példa az emlékmű felújítása is.
A tartományi kormány alelnöke, Nyilas Mihály is tisztelettel emlékezett az első világháborúban elesett martonosi férfiakra:
– Kötelességünk és felelősségünk tudni, józan ítélőképességünk alapján is, hogy vértől, jajtól és lángtól reményt vesztett világunkban egymásra vagyunk utalva. Csak a kölcsönös tisztelet és megbecsülés képezheti az alapját minden viszonynak. Helyi, regionális és nagypolitikai viszonynak egyaránt, mert a béke és a biztonság a legfontosabb feltétel, és a múlt tragikus történései okán láthatjuk: cél is egyben. A célok érvényesítéséhez pedig csak a közös fellépés és cselekvés vezethet eredményre.
Az emlékművet a helybeli plébános, Savelin Zoltán szentelte meg, az elöljárók pedig elhelyezték koszorúikat.
