2024. december 22., vasárnap

Jubilált az óvoda

Százötven éves fennállását ünnepelte a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény

Az 1867 óta működő magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény egész hetes programmal ünnepelte a 150 éves jubileumot. Az ünnepségsorozat nem kizárólag az évforduló miatt volt, náluk már hagyomány, hogy júniusban rendezik meg az Együtt lenni jó rendezvényüket a Népkertben, ahol szórakoztató, játékos programokkal készülnek a kicsiknek, ekkor tartják a zsinórlabda-bajnokságot, sőt a pünkösdi műsor és a mesemondó verseny is a múlt héten zajlott le.

Együtt lenni jó!

Együtt lenni jó!

Az első óvoda emléktáblájánál csütörtökön ünnepi megemlékezést tartottak, ahol Pósa Károly mondott beszédet, valamint a legkisebbek is egy-egy verssel tették barátságosabbá az eseményt. Pénteken a Dobó Tihamér Képtárban ünnepi fotókiállítás nyílt, mely a régi időknek állít emléket, továbbá a gálaműsort is aznap tartották, melyben a legkisebbek is felléptek ünnepi összeállításukkal. Beszédet mondott Veselinov Ibolya, az intézmény igazgatója, Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester, Nyilas Mihály tartományi titkár, Petkovics Márta az MNT képviseletében és Pósa Károly, a képtár vezetője.

Erre az alkalomra jubileumi kiadvánnyal is készültek, amely az óvoda múltját és jelenét tárja az olvasó elé. A könyv szerb és magyar nyelven is olvasható.

Veselinov Ibolya, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az óvoda magánkezdeményezésből indult, és úgy fejlődött mai formájává:

– 150 évvel ezelőtt a kanizsai városi tanács november 14-ei ülésén felolvasták Horváth András okleveles tanító kérelmét, melyben a tanács tudomására hozta, hogy ő itt, helyben magánóvodát alapított, és kérte a községet, hogy patronálja a létesítményt. 1867-ben egy, 1881-ben már két óvodája volt Magyarkanizsának, 1900-tól pedig három intézményben folyt a munka. A létszám 1972-ig mindig 300 és 400 között mozgott, majd 1973-ban, amikor nyolc épületben folyt a munka, 28 csoportban 681 gyereket jegyeztek, és innen kezdve hat-hétszáz között volt a létszám, 1988/89 folyamán volt a legtöbb, 883 kicsi járt akkor oviba. Napjainkban pedig, amikor Magyarkanizsa község 9 településén 11 épületben dolgozunk, 564 gyermekkel folyik a nevelő-oktatói munka. A 2016/2017-es tanévben öt szerb tannyelvű tagozat nyílt, 59 gyermekkel, míg a magyar tannyelvű tagozatok száma 30, összesen 505 gyermekkel – összegezte Veselinov Ibolya intézményvezető.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás