Az a csoda, hogy élünk

 „A fatimai jelenések – számszerűen hat – 1917-ben történtek a portugáliai Fátima kisváros közelében. A római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint a Szűzanya valóban megjelent a három pásztorgyereknek. A hatodik jelenés, a napcsoda, 1917. október 13-án történt, és a becslésektől függően 30-70 000 ember látta.”(Wikipédia). Erre emlékeztek Martonoson is, és a Szűzanyát ünnepelték a faluba érkező zarándokok október 16-án, vasárnap. A szentmisét megelőzően rózsafüzér imádság van, és a templomkertben folyamatos a gyóntatás, majd a mise után a faluban körbeviszik a Szűzanya szobrát, melyet gyertyás körmenet követ. Közösségi élmény, hagyomány és hitőrzés és -éltetés ez. Nemzeti identitásunk alappillére. Martonosra ilyenkor tömegével érkeznek a zarándokok, a naftalinszagú öltönyök és lajbik, ünneplőruhák is felöltődnek. Savelin Zoltán martonosi plébános idén Böjte atyát hívta meg a sok vendégpap mellé, hogy tegye még ünnepélyesebbé a falu nagy eseményét. Böjte atya pedig elfogadta a meghívást, sőt alázatosan és türelemmel válaszolt a martonosi parókián kényelmesen elhelyezkedve a maga közvetlenségével, miután megannyi kilométert megtett, hogy hozzánk érkezhessen.

Többször járt Délvidéken, de Martonoson most először, Savelin atya hívását elfogadva. Milyen érzés töltötte el megérkezvén?

– Katolikus pap vagyok, ezért ahol templom van, mindenhol otthon vagyok. Végül is a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz jövünk, és a kedves hívek is mint testvérüket fogadtak, és örömmel jöttem. Martonos szegedi ferencesek missziós területe volt, úgyhogy hazajöttem. A helybeli plébános hívott meg erre a nagyon szép, fatimai Szűzanya tiszteletére szervezett ünnepségre.

Milyen jelentőséggel bírnak a zarándokhelyek, mint amilyenné Martonos is válik minden év októberében?

– Gyerekeket nevelek, és szoktam mondani, hogy a gyerek olyan, mint a rántás. Ha az ember nem keveri, odaég. Mozgásban kell tartani. És a hívek is ilyenek. A zarándokhelyek ezért is fontosak, mert mozgásban vannak, találkoznak a hívek, kikapcsolódnak, egymás gondját-baját látják, együtt imádkoznak. Isten népe számára ezek a zarándoklatok, búcsúk nagyon-nagyon fontosak. A Boldogságos Szűzanya is elzarándokolt Erzsébethez, 150 kilométerre. Jézus Krisztus első munkanapja, tudják-e, mi volt? Zarándokolt. Szent Ferenc atyánk is állandó mozgásban volt. Jó dolog zarándokolni, útra kelni, találkozni, egymás örömeiben, gondjaiban osztozni.

Hibázok-e akkor, ha csodát várok egy-egy ilyen zarándoklattól?

– Az a csoda, hogy élünk. Szent Ágoston mondta, hogy a legnagyobb csoda nem az, hogy kétezer éve Jézus enni adott ötezer embernek, hanem hogy látjuk. Terem a föld, békében tudunk együtt élni…. Rengeteg csoda van, csak adja az Isten, hogy kinyíljon rá a szemünk!

A jelenések, mint a fatimai, amit most itt ünneplünk, tulajdonképpen csodák, ugye?

– Hisszük és valljuk, hogy a Boldogságos Szűzanya, a szentek, de a mi Urunk is nem karba tett kézzel, közömbösen szemléli a mi vergődéseinket, hanem jelen vannak az életünkben. Egy fizikustól hallottam: Olyan szép, hogy igazából bármerre nézünk, mit látunk? Napfényt… Ha napfény nincs, semmit se látunk. A fényt látjuk a fenyőfán, a házak oldalán, a mosolygó gyermekek arcán. Valahogy így van jelen a csoda is, hogy ott van, nélküle nem is létezhetnénk, de valahogy úgy, hogy mégse lehet megfogni, hanem egymást látjuk.

Ebben is találhatunk kapaszkodót a mai ingergazdag világban?

– Mikor gyerek voltam, tanultam az axiómákat, amiket el kellett fogadni. Én felírtam a füzetemre, hogy az élet szép, az élet jó, és élni érdemes. Aláhúztam és odaírtam, hogy az én axiómáim.

Ennyire egyszerű?

– Igen. De én ezt nem akarom bebizonyítani, mint ahogy a számtani axiómákat se, hanem el kell fogadni. Én ezek szerint élek, és nekem bejött. Merjünk örvendeni az életnek, gyönyörködni egymásban, bízni: Isten selejtet nem teremtett. Sokszor mondtam a kollégáimnak is, hogy ha azt állítjuk, az egyik-másik gyerek ilyen meg olyan, akkor mit mondok. Mennyei atyám, mikor ezt a gyereket teremtetted, meglöktek vagy spicces voltál? Valamilyen módon hinnem kell, hogy mindenkiben ott van a Jóisten, és nekünk az a dolgunk, hogy egymásból kiszeressük a jót.

Amikor csüggedés, harag, bánat önt el minket?

– Újrakezdi az ember… A Szűzanya 1917-ben jelent meg abban a völgyben, amit úgy neveztek a helybeliek, hogy a Béke völgye. A békéről beszél. A világháború végén a Szűzanya nem a csüggedés lelkét hozta, hanem azt, hogy újra lehet kezdeni, talpra lehet állni. Azt hiszem, hogy bármilyen szomorúság, fájdalom is ér bennünket, ez a nyugalom meglegyen. Árva gyerekeket nevelek, akiknek azt szoktam mondani, hogy ha egy dolgot tudnak mondani, amit rosszkedvvel, szomorúan, bánatosan, depressziósan jobban el lehet végezni, mint jókedvvel, akkor essünk kétségbe. Egyet se tudtak mondani. Ennyi erővel, ha jobb kedvvel állunk neki tanulni, dolgozni, kacagva, szeretettel, biztos, hogy könnyebben a végére tudunk jutni. Ezért volt, hogy régebben, mikor kapáltak, énekeltek, mikor arattak, megint énekeltek, amikor szüreteltek, megint csak. Meg kellene tanulnunk örömmel élni.

Mit tart fontosnak elmondani a Martonosra érkező híveknek a fatimai ünnepségen?

– A Boldogságos Szűzanya ünnepe ez. A szörnyűségek, szenvedések közepette kitart. Nem lehetett leányálom megérkezni Betlehembe. Annyi nehézségen ment keresztül, de nem veszítette el a hitét, reményét, bizalmát, hanem tovább tudott menni. Mint édesanyának, szomorú lehetett, de nem duzzog, hanem részt vesz szent fia művében, az evangélium hirdetésében. Biztos, hogy nehéz idők jönnek mindannyiunk számára, és nagyon fontos lenne, hogy a Szűzanyának ezt a nagy lelkét ne csak csodáljuk, hanem mi magunk is éljük meg.

Böjte atyának mik a tervei?

– Befogadtam majdnem hatezer gyermeket, most már van vagy ezer unoka. Mondtam, hogy szeretnék bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe mint após. Van majdnem ezer vejem, menyem. Roppant nagy családom van! Jó dolog nagytatának lenni!