Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter tegnap Nagybecskereken kijelentette, az 1991 óta épülő nagybecskereki kerülőutat két éven belül átadják rendeltetésének. A munkálatok beruházója a Szerbiai Utak Közvállalat, a kivitelező pedig az Energoprojekt építési vállalat.
Nagybecskerek
Negyven éve lesz annak, hogy Nagybecskereken lerövidítették a Bégát, a szárazon maradt meánderének helyére tervezett három tó közül azonban (egy horgászásra, a másik fürdésre, a harmadik pedig vízi...
A csődbe jutott, nagybecskereki Jugoremedija az egyetlen gyógyszergyár az országban, amely még nem talált gazdára. Annak ellenére sem, hogy az elsők között privatizálták, még 2002 őszén.
A befejező szakaszába érkezett a nagybecskereki székesegyház felújítása és a bánáti hívek is készülődnek a főtemplomuk 150 éves jubileumának a megünneplésére. Kedden új kereszt került a templom tor...
A nagybecskereki székesegyház felújítási munkálatainak a leglátványosabb részét láthatták kedden délben a nagybecskerekiek: lélegzetelállító művelettel új kereszt került a Nepomuki Szent János temp...
A francia Novares társaság ötmillió eurós beruházással bővítette nagybecskereki üzemét, amelyben ötven új munkahelyet nyitottak meg. Az új termelési részleg tegnapi avatóünnepségén jelen volt Siniš...