2024. december 22., vasárnap

Már várják a mintákat

Bégaszentgyörgyön már az ötödik Pálinkafesztiválra készülnek

Bégaszentgyörgyön (Žitište) június 25-én tartják meg az eredményhirdetéssel, díjkiosztóval, kiállítással és kóstolóval egybekötött ötödik Pálinkafesztivált az általános iskola melletti parkban. A fesztivál az idén még csak ötéves, de a tavaly beküldött rekordszámú 1104 mintával az ország egyik legnagyobb rendezvényévé vált. Aleksandar Tucić, a Gyümölcspálinka-főzők Egyesületének elnöke elmondta, hogy az idei megmérettetésre már várják a mintákat.

– A zsűri minden típusú gyümölcspálinkát külön kategóriában értékel majd. Az értékeléshez 0,5 literes palackokban kell leadni a mintákat és mindegyik minta után 700 dináros regisztrációs díjat kell befizetni úgy a hazai, mint a külföldi versenyzőknek. A palackokra a benevezőknek olvashatóan kell ráírniuk a vezeték- és keresztnevüket, a párlat fajtáját és erősségét, a gyártási évet, valamint a telefonszámukat. A mintákat már most is várjuk, de a benevezőknek legkésőbb június 5-éig a következő címre kell eljuttatniuk: Aleksandar Tucić, Banatska 9., 23210 Žitište. A minták értékelését szakértő zsűri végzi a június 6-ától június 13-áig tartó időszakban Goran Adžić technológus és az én vezetésemmel, valamint magyarországi és romániai vendégekkel. Minden egyéb felmerülő kérdéssel és a minták személyes átadásával kapcsolatban a 064/83-41-137-es telefonszámon lehet velem egyeztetni – mesélte az elnök, majd kitért a nyereményekre is.

– A fődíj egy 120 literes pálinkafőző kazán lesz és más meglepetésnyeremények, melyeket azok között sorsolunk ki, akik legalább ötféle mintával neveznek be. A korábbiakhoz hasonlóan az idén is számos díjjal, vigaszdíjjal készülünk, lesz még egy pálinkafőző kazán, rozsdamentes acélhordók, polipropilén hordók, gázégők és még sok más. A díjak pontos listáját hamarosan közzétesszük. Minden résztvevő, aki minimum háromféle mintával jelentkezik, pólót kap ajándékba – zárta gondolatait a főszervező.

Mindazok, akik a Pálinkafesztivál napján szeretnék kézműves termékeiket kiállítani, ingyenes standot kaphatnak, erre vonatkozó szándékukat legkésőbb június 10-éig jelezni kell a szervezőknél. A rendezvény szervezői a Gyümölcspálinka-főzők Egyesülete és a Bégaszentgyörgyi Idegenforgalmi Szervezet.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás