A magyarcsernyei Tóth családban kiemelten fontos szerep jut a jó időbeosztásnak. A családfő, dr. Tóth László főállásban fogorvos, emellett a helyi közösség tanácsának elnöke, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel, borászattal, sőt méhészettel is foglalkozik majdnem huszonkét éve. Természetesen egyiket sem egyedül műveli, hanem családja, felesége és három gyermeke segítségével. Beszélgetésünk témája most a méhészet volt, érintettük a kezdeteket, a fejlődésüket és a jelenlegi tennivalókat is a méhesben.
Kérem, meséljen a kezdetekről! Hogyan indult a méhészkedés?
– Az egész hobbiként indult. Utolsó éves egyetemistaként rengeteg szakirodalmat olvastam a méhészetről. Az első kaptáramat egy tordai unokatestvéremtől kaptam 2000-ben, ő akkor már gyakorlott méhész volt. Nála segédkeztem azon a nyáron, amikor munkálatok voltak a méhesben. Ott láttam először, hogy néz ki egy dolgozó méhecske, egy anyaméhecske (méhkirálynő) és a hereméhecske. Megtanultam, hogy az egyes méhecskéknek mi a szerepük a közösségen belül, hogy miből áll a kaptár, hogy kell a rámákat befűzni, és mindez felcsigázta az érdeklődésem. A méhészeti szezon júliusban ért véget, amikor kipergettük a napraforgót. Akkor kaptam tőle egy kaptárt egy raj méhecskével, és úgy engedett haza, hogy ha a méhek kitelelnek, vegyek egy új kaptárt, abba tegyem át a rámákat, a kölcsönkapott régi kaptárt pedig vigyem neki vissza. Az alapokat a tordai rokonomtól megtanultam, de el kellett telnie valamennyi időnek ahhoz, hogy a kaptárban hallható morajlásokat és a méhek viselkedését felismerjem és megértsem. A kapott méhek szerencsésen kiteleltek és tavasszal robbanásszerűen szaporodni kezdtek. Akkor vettem egy új, saját kaptárt, és elindultunk. A méhek szaporodásával új rámákba, drótokba, műlépekbe és kaptárokba kellett befektetnünk. Az első önálló méhészévemet egy méhcsaláddal és egy új rajjal zártam. Az évek során apránként fejlődtünk, minden évben több lett a család, és a kaptárszámokat is ezzel párhuzamosan növeltük. Minden évben annyit fektettünk bele, amennyit tudtunk, és lassan elértük a kilencvenegyes kaptárszámot.
Mennyit kell várni, hogy hasznot termeljen a méhészet?
– A tapasztalataim azt mutatják, hogy ha minden jól működik a méhész körül, tehát az időjárás kedvező, és értékesíteni is tudja a kipergetett mézet, akkor öt év után már szép hasznot termel. Azt hozzáteszem, hogy a 2000-es évek elején egy teljesen más klíma jellemezte a környékünket. Nem volt ennyire száraz az időjárás, sok eső volt. Biztos legelőink, ültetvényeink voltak, a napraforgótól kezdve a különböző virágokon át, gondolok a mézontófűre (facéliára), és olyan egyéb növényi kultúrákat termeltek itt a csernyei földművesek, melyek vonzóak voltak a méhek számára, tehát uborkát, tököt és görögdinnyét. Ezek a növények serkentően hatnak a méhecskékre, fenntartják a szorgalmukat egy olyan kiadós legelés után is mint az akác. Tudniillik nálunk az akác és a napraforgó számít a legbiztosabb ültetvénynek. Mi mindig a napraforgóra összpontosítunk, mert az emberek többsége ezen a környéken ezt a haszonnövényt termeszti. A 2000-es évek elején nagy hozamokat hozó pergetéseink voltak, de az utóbbi években a szárazság nem tett jót a növényeknek, és ezáltal a méz mennyisége is ötven százalékkal visszaesett.
Elérték a kilencvenegyes kaptárszámot. Mi történt ezután?
– Ezután megjelent a Prosperitati Alapítvány első pályázati köre, melyben a méhészek is támogatáshoz juthattak. Éltünk a lehetőséggel és ötven kaptárra, valamint ötven méhcsaládra pályáztunk sikeresen. Azt az évet a meglévő méhcsaládok szaporításával együtt százhatvan kaptárral zártuk. Két évvel később ismét pályáztunk kaptárokra, méhcsaládokra és viaszrámákra. Ez a pályázati kör egy kibővített kör volt a méhészek számára, szinte mindenféle eszközre lehetett pályázni. Ismét éltünk a lehetőséggel, és akkor a támogatás segítségével a kétszáz kaptárunkat háromszázra növeltük, valamint néhány gépünket lecseréltük.
Hogyan tudják értékesíteni a kipergetett mézet? Háromszáz kaptár esetében számomra nehezen elképzelhető a teljes otthoni értékesítés…
– Igen, ez a mennyiség már nem az a mennyiség, amit itthonról tudunk értékesíteni. Integrátor cégekkel szerződtünk le a méz felvásárlása érdekében. Előtte is meg volt oldva a méz eladása, de az integrátorok bevonása olyan segítség volt, aminek köszönhetően a későbbiekben nem volt gond a termékeink megfizettetésével.
Gyermekei is szeretnek méhészkedni?
– Amikor a feleségemmel huszonegy évvel ezelőtt belefogtunk a méhészetbe, még nem születtek meg a gyermekeink. Most három fiúgyermekünk van, akik belenőttek a méhészetbe, természetes számukra. Eleinte olyan munkát kaptak, amit el tudtak végezni, tehát befűzték a rámákat, de ahogy nőttek, egyre komolyabb feladatokat kaptak. Később már olvaszthatták a viaszlapokat és a műlépeket. Most már aktívan segédkeznek a pogácsák készítésénél is. A két nagyobb fiam, Norbert és Viktor már kijár velünk a méhesbe is, ők már a kaptárak hordásában, a fészkek bővítésében is segítenek rajzáskor. Mindketten szeretik csinálni, és értenek is hozzá, ami szerintem nagyon fontos. Amikor a pogácsák készülnek vagy pergetünk, akkor a testvérem gyermekei is eljönnek segíteni.
Milyen kezdő felszerelésre van szüksége egy méhésznek?
– Én a kezdő méhészeknek azt szoktam mondani, hogy függetlenül attól, hogy két vagy huszonkét kaptárral indulna, van egy alapfelszerelés, ami nélkül a méhész nem tud méhészkedni. Ez a védőruha, védőkesztyű, füstölő, kés és a pergető. Még a rámafűzést és az olvasztást egy ideig meg tudja oldani házi praktikákkal is, de a védőfelszerelésbe be kell fektetni. Mindent nem lehet azonnal automatizálni, mert bizonyos folyamatokat meg is kell tanulni. Véleményem szerint két évig bárki tud méhészkedni. Az első évben megkapja a rajt, felneveli, kitelelteti, majd tavasszal, amikor elindul a rajzás és a szaporodás, akkor kezdődnek a gondok, mert nem tudni, hogy minden rajba jut-e anyaméh, fiatal vagy öreg-e, képes-e a peterakásra. Az is nagyon fontos, hogy az ősz érkeztével felismerjük a kártevőket, hogy tudjunk védekezni ellenük, mert ha a család elvesz, akkor az egész folyamatot kezdhetjük elölről. Ami a felszerelést illeti, mi is a nulláról indultunk, tehát megvettük a védőfelszerelést, a füstölőt és a pergetőt. Kézzel csináltunk mindent, és együtt örültünk annak, amikor eljutottunk odáig, hogy szintén önerőből megvehettük az első fedelezőkádunkat. Később a Prosperitati Alapítvány pályázatai segítségével lecseréltük ezt a kádat egy nagyobbra, valamint a régi négyrámás klasszikus pergetőnket egy automatizált, nyolcrámás pergetőre cseréltük. A gyerekek ennek nem örültek, szerették a kézi pergetőt, mert ők tekerték. A nagyobb, automatizált pergetőnél már nem szükséges a kézi meghajtás.
A magyarcsernyei községben elsőként kezdtek virágpor begyűjtésével foglalkozni. Kérem, meséljen erről is!
– Igen, a mi családunk volt az első a községben, amire én nagyon büszke vagyok. Amikor még harminc kaptárnál tartottunk, megkeresett bennünket egy újvidéki biológus méhész, akivel szerződést kötöttünk a méz eladására, és ő beszélt rá bennünket a virágpor begyűjtésére is. Úgy voltunk vele, hogy valahol valami mindig virágzik, még ha hűvösebb vagy szelesebb is az idő. Mi falun élünk, így nemcsak a gyümölcsösökre gondoltunk, elég az is, ha valaki nem vágja le a füvet, vagy itt van a kanális partja, a felderítő méhek megtalálják az ilyen területeket. Tehát belevágtunk. Ezzel kicsit át kellett alakítanunk a kaptáraink alsó részét, ahol a méhek ki- és berepülnek, ugyanis a virágpor begyűjtéséhez egy teljesen más technikára és technológiára van szükség. A méhecskéknek olyan rendszeren kell átrepülniük, amely leszedi a lábukról a virágport. Azonban meg kell találnunk az egyensúlyt a leszedett és a meghagyott virágpor között, mert a méhek számára a virágpor fontos táplálék, és a fiatal méheket sem tudják nélküle felnevelni. Próbálkoztunk a kaptáron kívüli és a kaptáron belüli gyűjtéssel is. Mindkettőnek van előnye és hátránya is: a szabadtéri gyűjtés sokkal „tisztább”, mint a kaptáron belüli, de a belső gyűjtés nincs kitéve az időjárás viszontagságainak. A szabad ég alatti virágpor gyűjtésének az a hátránya, hogy egy-egy eső esetén szétfolyhat, szétmosódhat az egész. Mindkét módszert próbáltuk, és nekünk a belső betakarítási mód jobban megfelelt. A virágpor gyűjtésénél fontos szempont, hogy jó legelő álljon a méhek rendelkezésére. Olyan növények kellenek, melyek nem mézelnek annyira, mert akkor a méhecskék a virágport otthagyják. A virágport minden este frissen gyűjtjük be, és a gyerekeink ebben is segítenek. Minden este alig várják, hogy elinduljunk a virágporért. Aztán lefagyasztjuk 48 órára, majd szárítjuk. Kezdetben hagyományos módon szárítottuk, mint ahogy a mákot szokták, asztalokon, lepedőkön az udvaron, de az időjárás miatt nem úgy működött a dolog, ahogy szerettük volna. Ha fújt a szél, még egy lepedővel le kellett takarni az egészet, hogy száradjon is, de ne is vigye el a szél. Ha eső készült, be kellett vigyük, és ez lassította a szárítási folyamatot. Később vettünk egy gépet, amely nyolc kiló virágpor szárítására volt alkalmas. Eleinte nagyon örültünk ennek a gépnek is, de aztán, ahogy fejlődtünk, szükségessé vált egy nagyobb szárítóberendezés és egy rostáló is, amely megtisztította a virágport a szennyeződésektől és kiválogatta a pollent nagyság szerint. Ebben az esetben is a Prosperitati Alapítványnál pályáztunk sikeresen, és a támogatásukkal egy olyan szárítóberendezést tudtunk megvásárolni, mellyel egyszerre 50 kilogramm virágport is száríthatunk. A válogatóberendezés három kategória szerint válogatja szét a pollent. A legnagyobbak 2,5-3,5 mm átmérőjűek, következik a középkategória és a legkisebbek. Mi az első két kategóriát értékesítjük, a legapróbbakat pedig pogácsák készítésére használjuk.
Mi a pogácsák szerepe?
– A pogácsákat január végén készítjük. Ez nélkülözhetetlen táplálék ebben az időszakban a méhek számára. Az, hogy mikor helyezzük a kaptárakba a pogácsákat, külső tényezőktől is függ. Ha a méhész jól betelelteti a méheket, akkor január végéig, február elejéig nincs szükség a pogácsákra, főleg, ha nagyok a mínuszok, a méhecskék akkor behúzódnak a mézkoszorú alá. Január 15-e körül, amikor elkezd felengedni az időjárás, tehát a hőmérséklet –5 és 0 fok közé emelkedik, az anyaméhecske elindul az első fészekrakásra. Amikor elkezdi lerakni az első petéket, akkor a dolgozók azt az információt kapják, hogy az anyaméhecskének több táplálékra van szüksége. Akkor kezdik a mézkoszorúkat bontani, mozgatni. Hogy milyen pogácsát kapnak, ezt szintén az időjárási körülmények határozzák meg. Télen mindenképp vitaminokkal és aminosavakkal dúsítjuk a pogácsát számukra. Amikor a hó elolvad, megjelennek a hóvirágok és a mogyoró is virágozni kezd, elindulnak az első hordásra. Ilyenkor a sima pogácsa is elég, mert a méhek a természetben megtalálják a számukra fontos vitaminokat, ásványi anyagokat. Ezekre a pogácsákra inkább azért van szükség, hogy ne lankadjon a méhecskék lelkesedése, szorgalma.
Milyen termékeket készítenek?
– Sokan úgy tartják, hogy aki méhészettel foglalkozik, annál biztosan csak méz van. Az igény és a kereslet azonban nemcsak a mézre irányul, hiszen a virágport és a propoliszt is keresik. Mi is ezeket termeljük elsődlegesen. Ebből a három termékből készítünk saját szükségleteinkre és a mások igényeinek megfelelő termékeket. A termékek készítésének több mint tízéves múltja van. Az eltelt idő során rengeteget tanultunk az eljárási folyamatokról, hogy melyik terméket hogyan és meddig lehet tárolni, a különböző virágporok milyen hatóanyagokkal rendelkeznek, egyáltalán melyik virágpor gyűjthető. A propolisz is több módon hasznosítható és használható fel. A virágpor esetében a legnagyobb szemek a legértékesebbek, legdrágábbak, ezeket viszik ki külföldre a bioüzletekbe. Néhány évig mi is szerződésben álltunk egy németországi céggel, de a világjárvány miatt felmondták. Számunkra tehát a nagybani kivitel leállt, így átálltunk a házi készítményekre. Ezek a termékek erősítik az immunrendszert, tudniillik a méz magában is egészséges, de a virágporral, propolisszal, magvakkal, szárított gyümölcsökkel dúsítva egészségesebbé válik.
Milyen terveik vannak a jövőre nézve?
– Ami a jövőt illeti, a kaptárak és a méhek számát már nem szeretnénk bővíteni, de a jelenlegi számokat tartani szeretnénk. Ennyi fér bele az időnkbe, ennyivel bírunk el. A nagyobbik fiam, Norbert, középiskolás, és mindig egyre kevesebbet jár haza iskolai kötelezettségei miatt. A középső fiam is lassan középiskolába indul. Ami egy munkás foglalkoztatását illeti, ez elég specifikus munka, nehéz olyan embert találni, aki szívesen kimegy az erdőbe méhészkedni. Ami pedig az új innovációkat illeti, nem zárkózom el tőlük. A legújabb fejlesztéseket mindig Belgrádban mutatják be az éves méhészeti vásáron, kiállításon. Mi ezt minden évben várjuk, ugyanis szeretünk tanulni és fejlődni.
